A rotterdami Erasmus MC-ben csütörtökön lelőtte a 43 éves Jurgen Dament, a város általános orvosát, az egyetemi kórház orvos oktatóját, és a vizsgabizottság egy tagját
Damen az Erasmus MC vizsgabizottságának tagjaként került célkeresztbe. Fouad L. bár minden formális kritériumot teljesített ahhoz, hogy orvos legyen, a vizsgabizottság habozott a diploma kiadásával. Ezt a habozást az Állami Ügyészség (OM) levele okozta, amelyben azt tanácsolták, hogy Fouad L.-nek ne engedjék meg, hogy orvosi gyakorlatot folytasson, mivel állatkínzás miatt korábban elítélték.
A vizsgabizottság ezért az oklevél megszerzésének feltételéül szabta, hogy a hallgató pszichológiai vizsgálaton vegyen részt, és pszichológusi jóváhagyást kell kapnia az orvosi gyakorlatra való alkalmasságáról. Fouad nem tiltakozott a feltétel ellen, de nem is teljesítette. De hogy miért pont Damnet választotta ki bosszúja áldozatának, az még nem világos írja az NLTimes.
Mielőtt a vizsgabizottság tagját agyonlőtte, az egyetemtől mintegy másfél kilométerre megölt egy nőt és annak lányát. A szomszédait.
A 39 éves szomszédnő és annak 14 éves lánya sem véletlenül esett áldozatul. Információk szerint ez a család jelentette fel korábban állatkínzásért. A gyilkosság idején a nő másik lánya, az áldozat ikertestvére nem volt otthon. Hazafelé sétálva sokkolta a házuk előtt álló mentők és rendőrök látványa, valamit a füstölő lakásuk. Ott tudta meg, hogy az anyja és testvére meghalt.
A hármasgyilkos Fouad előzetes letartóztatásban van.