Az utasok arról számoltak be, hogy miután felszállt a repülőgép, hirtelen őrült fájdalmat éreztek a fülükben. „Olyan volt, mintha valaki egy késsel szúrta volna a fülemet” – emlékezett vissza Jaci Purser, aki először letakarta a fülét, majd amikor levette a kezét, véres volt.
Nem Purser volt az egyetlen utas a 1203-as járat fedélzetén, akiből dőlt a vér. Az eset után a mentőszolgálatok összesen tíz emberről beszéltek. Bár ők csak kisebb sérüléseket szenvedtek, de náluk is fülvérés fordult elő, illetve volt akinek a szájából is folyt a vér.
„Őszintén elnézést kérünk a 1203-as járat fedélzetén történtekért. A személyzet követte az ilyen esetekben szokásos protokollt, és visszatért Salt Lake Citybe. Ott a földi személyzet gondoskodott az érintettekről” – mondta a Delta szóvivője.
A technikusok már kijavították a repülőgép nyomásfokozó rendszerének hibáját. A tájékoztatás szerint a repülőgép újra szolgálatba állt. Az FAA vizsgálja az esetet – írja a krone.at.