ACNEWS

Döntött a kormány: öröm éri a nyugdíjasokat

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Váratlan eszközzel lépnek fel a megugró infláció ellen, a szépkorúak őszig kapják meg a kormány ajándékát.
Hirdetés
Ad image

A nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közösségi oldalán megosztott videójában.

Zsigó Róbert azt mondta: az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak.

„Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni” – fogalmazott az államtitkár.

Ismertetése szerint a nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak, amelyet őszig fognak kézbesíteni.

Amint azt az MTI is megírta, az utalvány beváltható lesz majd vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél is – fejtette ki. Közölte azt is, hogy már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezt követően kezdődhet majd meg az utalványok gyártása.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!