A 2022-es Femcafé Inspiráló nők gáláján a leginspirálóbb hétköznapi hős díj nyertesének
Dr. Mangó Gabriella háziorvost, természetgyógyászt és hétgyermekes anyukát választották.
-1998-ban tett háziorvosi szakvizsgát és 2004-től foglalkozik különböző természetgyógyászati ágakkal, akupresszúrából, majd fül-addiktológiából vizsgázott. Háziorvosként hogyan lehet összehangolni a természetgyógyászatot és a hagyományos orvoslást?
– Amikor a háziorvosi körzetemet átvettem, akkor 250 fő volt benne, most több mint tíz év után 1200 főnél tartunk. Nagyrészt olyanok jelentkeztek be hozzám, akik tudják, hogy természetgyógyászként is tevékenykedem magánrendelésben. A háziorvosi rendelőben nem is gyógyítok természetgyógyászattal, de az orvoslással kapcsolatos gondolkodás az ugyanaz. Ezt nevezhetnénk holisztikus szemléletnek is, amit az orvoslás is próbál magáévá tenni, de másfajta módon közelíti meg.
– Hasznos ez a szemlélet a gyógyításban?
– A holisztikus szemlélet arról szól, hogyan tudunk az egész szervezetre hatni egy tenyér -. egy talp-, gerinc melletti vagy fül masszírozásból, hogyan tudunk következtetéseket levonni a szervezet működéséről. Ez egy gondolkodásmód, aminek alapja a természetgyógyászat által használt mikrorendszerek.
Például, ha a fül egy részénél valami fáj, akkor azzal a szervvel valami probléma van, és ez ugyanígy működik a talpon is. Ki lehet tapintani, ha valaki cukorbeteg. Nyilván ez nem helyettesíti a normál gyógyászat diagnózisait, és a háziorvosi praxisban nem ezzel diagnosztizálok, de felhívhatja a figyelmet egy olyan dologra, amit utána le tudok ellenőrizni a hagyományos vizsgálatokkal.
Fotó:Femcafe Inspiráló Nők Gála/Kunos Attila
-Milyen formában praktizál?
-Államilag finanszírozott háziorvosi rendelésem van 14 éve Gyöngyösön, előtte falvakban dolgoztam. Szívesen csinálnék magán háziorvosi rendelést is, de ezt nem sikerült eddig véghezvinni. Amikor elkezdtem keresni az utamat természetgyógyászatot tanultam, ami szemléletmódváltást adott. Az akupunktúra is érdekelt, de ahhoz egyetemre kellett volna járnom, amit 7 gyerek mellett sajnos nem tudtam vállalni, mert kicsik voltak.
-A falvakban a körzeti orvos lát el szinte mindenféle beteget, Önnél is így volt?
– Előtte a falvakban vegyes körzetem volt, gyerekeket is gyógyítottam és vakcináltam. Próbáltam gyermekorvosi szakvizsgát tenni, de a vegyes körzetből eltöltött időmből egy napot sem fogadtak el a szakvizsgához, mint gyakorlati időt, így nem lettem hivatalosan is gyermekorvos. Egy gyermekorvosi munka más is, mint a felnőtt, de úgy érzem, hogy elég tapasztalatot szereztem a vegyes körzetekben. Most is szívesen látnék el gyerekeket is, akár vegyes körzeteket.
-Saját maga kezelte a hét gyermekét is?
– Igen, soha nem vittem őket gyerekorvoshoz. Igaz a gyerek nem kis felnőtt, léteznek speciális gyerekbetegségek.
-Homeopátiával továbbra is gyógyít? Annyi támadás érte ezt a területet az elmúlt időszakban…
– A Mora gép, amit használok, Németországban orvostechnikai eszköznek számít, ám ennek alapján nem mondanék ki orvosi diagnózist Magyarországon. Ez a gép homeopátiás módon kezel. A homeopátia nem gyógyszer, a szervezet saját gyógyító erejét koordinálja.
– Van valami szívmelengető története arra, hogy hatásos tud lenni a homeopátia?
– A kislányomnak van egy lovacskája, és a lovardában van egy fiatal, hároméves fürge kis ló. Szegény júliustól szenvedett, ugyanis a háta közepétől a farkáig volt egy sipolyjárata, hiányzott róla a szőr, ahol a genny kimarta, és a betegség a mozgásán és aktivitásán is meglátszott. Mindenen túl voltak, antibiotikum kúrán, amit csak ki lehetett próbálni, hogy meggyógyítsák. Végül tőlem is megkérdezték, tudok-e segíteni. Készítettem neki egy homeopátiás szert a géppel és elkezdtem kezelni. Felhívtam ezzel a szervezete, az immunrendszere figyelmét arra, hogy a bacival meg kellene küzdenie. Két hónap alatt meggyógyult, és már két éve egészséges.
– Humán betegeket is gyógyítja homeopátiával?
-Igen, de nem vagyok homeopata orvos, és a háziorvoslásban nem használom a Mora gépet, azt csak a magánrendelésen. A géppel dolgozunk akupresszurás pontokon.
-Csodás humán gyógyulásról is van története?
– Eljött egy másfél éve leukémiás hölgy hozzám csontsoványan. Csak annyit kért, hogy csináljunk egy állapotfelmérést és nézzük meg, hogy mivel lehet segíteni az életét, hisz kemoterápiát már nem kaphatott az állapota miatt. Annyira rossz volt a vérképe, hogy csontvelő transzplantációt soha nem jött szóba nála. Azt javasoltam, hogy utazzanak, ne foglalkozzon ezzel a betegséggel, éljen amíg lehet. Nem akartam bevállalni a kezelését, mert nem csapok be senkit, és sikerorientált vagyok. Ha nem látok lehetőséget a javulásra, azt a beteget nem szoktam elvállalni. Könyörgött, hogy kezeljek rajta így is, ezért végül belevágtunk. A második kezelés után visszament az onkológiára, ahol csak azt látták, hogy sokkal jobb lett a vérképe. Letiltottam pár élelmiszerről, vegyszereket kinyomkodtuk belőle, életmódot és gondolkodást váltott. A hatodik hétre eljutott oda, hogy a csontvelő transzplantációs listára felkerült, majd megcsinálták neki. Azóta 10 éves túlélése van a nőnek.
Fotó:Femcafe Inspiráló Nők Gála/Kunos Attila
-Miért van az, hogy Ön tényleg a dolgok mélyére megy?
-Szeretem megérteni, hogy mi miért történik. A kudarcot nehezen viselem.
Meggyőződésem, hogy az embert, mint egészet kell gyógyítanunk, nem részeire tagoltan, nem egyes szerveire koncentráltan, hanem teljes emberi mivoltában. Ezeknek a gondolatoknak az eredményeként írta meg a Természetgyógyászat kontra Orvosi gyógyászat c. könyvet.
-A betegei vagy a kollégái olvassák szívesebben a gondolatait? Voltak-e olyan kollégái, akik a könyv után változtattak a betegekhez való hozzáállásukon?
– Van olyan kollégám, aki elolvasta és azt mondta, hogy köszöni, neki sokat adott. A betegeim többsége úgy tartja, mint a bibliát, az ágya mellett, mert mindig találnak egy olyan gondolatot, ami átsegíti őket az élet nehézségein. Laikusoknak van megfogalmazva, nincsenek benne latin szavak.
-Filmforgatókönyveket, drámákat, akciókönyvet is írt….
– Négy könyvem jelent meg eddig és forgatókönyvek, és színházi drámák írásával is foglalkozom, jelenleg egy film elkészítésén dolgozom.
A Pécsi Tudományegyetemen végeztem forgatókönyvíró szakon. Az első drámám egy covid dráma volt, amit bemutattak a TRIP hajón. A Menekülés című könyvet szintén a pandémia alatt írtam. Az írás számomra a menekülés az életbe.