Drámai meccs végén ünnepelhetett a remek formában futballozó Cristiano Ronaldo és csapata. Ugyanis tegnap este drámai mérkőzésen győztek Csehország ellen. Pedig az utolsó félórához közeledve még a csehek vezettek 1:0-ra – írta az Index. A remekül vitézkedő Ronaldo már a 7. percben gólhelyzetben találta magát, de fejesét blokkolták a védők. A csehek eleinte alig tudták megtartani a labdát. Viszont a portugálok pedig futószalagon rúghatták a szögleteket. Érkeztek a veszélyes beadások, de úgy istenigazából Stanek kapusnak nem kellett bravúrt bemutatnia. A portugálok fölénye egyre csak nőtt, Ronaldo ezúttal kiszolgáló szerepkörben tündökölt. Vitinhát ugratta ki sarokkal, mindhiába, mivel a középpályás két védő szorításában nem talált kaput. Az első félidő gól nélküli döntetlennel ért véget.
A folytatásban is a portugál csapat volt a kezdeményező. Az 51. percben Bernardo Silva tört kapura, befelé cselezett, majd lőtt, de nem talált kaput. Ugyanúgy célt tévesztett Ronaldo, aki legmagasabbra ugrott az ötös előterében, majd kapura fejelt, de a labda a kapu felett hagyta el a játékteret. Ugyanő kicsit később, 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, és elemi erővel bombázott, de Stanek kapus védett. Ezt követően érkezett a hidegzuhany. Az első valamirevaló cseh támadásánál a labda Lukas Provod elé pattant, aki 19 méterről jobbal hatalmas gólt ragasztott a portugálok kapujába, 1–0!
Ezt követően Vitinha vitte el a labdát az ötös bal sarkáig, majdnem az alapvonalig. Onnan ívelte át a másik oldalon érkező Mendes fejére, aki középre fejelt, beleütött a kivetődő Stranek. De éppen az előtte álló Hranác lábára ütötte azt, onnan pedig bepattant a cseh hálóba, 1–1! Amikor már mindenki arra számított, hogy pontosztozkodás lesz a vége, Neto bal oldali beadását Hranác rendkívül szerencsétlenül, letérdelve készítette le a csereként beálló Conceicao elé. Akinek mindössze annyi dolga volt, hogy néhány méterről ordító ziccerben a jobb alsóba vágja a labdát. Ezzel megszerezte Portugália a vezetést és a győzelmet.