ACNEWS

Dráma A kiképzés forgatásán: súlyosan megsérült Páli Judit

Fotó: TV2
Fotó: TV2
Kiderült, a Bocskai raj bájos tagja súlyos sérülése miatt feladta a versenyt, már meg is műtötték, féléves rehabilitáció vár rá.
Hirdetés
Ad image

Drámai módon búcsúzott a Kiképzés forgatásáról Páli Judit, aki súlyos térdsérülése miatt rögtön a műsor elején kénytelen volt feladni a versenyt. Hétfőn startolt el a TV2 katonai feladatokon alapuló sport-realityje, A kiképzés. A Honvédelmi Minisztérium és a csatorna közös fejlesztésű formátumában 48 civil versenyző katonai megmérettetésekben küzd meg egymással. A verseny fődíja 20 millió forint. Már az első napok is tartogattak meglepetéseket a versenyzők számára – írta a femcafe.hu. Ugyanis a Bocskai raj – a piros csapat – női tagja, Páli Judit számára egy komoly térdsérülés nehezítette a feladatok teljesítését.

A 41 éves fitneszedző rögtön az első napon lesérült. Elmondása szerint ott még annyira hajtotta az adrenalin, hogy csinálta tovább a többi gyakorlatot is. Másnapra viszont teljesen bedagadt a térde, és csak a csapattársai segítségével tudta teljesíteni az aznapi kihívást. A Bocskai raj kiképzője, Nagy Ádám javaslatára Judit úgy döntött, feladja a versenyt. A lány azóta már túl van egy térdműtéten. Kiderült, hogy keresztszalag-szakadása volt, és a lábszárcsontja is megroppant. Mostantól pedig még egy 6 hónapos rehabilitáció vár rá. Ennek ellenére azt mondja, ha tehetné bármikor újrakezdené A kiképzést. Sajnálja, hogy már rögtön az elején ki kellett esnie, de örül, hogy egy kicsit része volt benne.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!