ACNEWS

Durván kitolt velünk az új mutáns: mutatjuk miért!

Jövőre maradhat a pandémia, az endémia tolódik - mondja a szakértő.

Hirdetés
Ad image

Jövőre maradhat a pandémia, az endémia tolódik – mondja a szakértő.

A különböző variánsok dominálta korábbi hullámok által leginkább érintett, oltási kampányt is sikeresen folytató országok valóban azt hihették a közelmúltig, hogy lassan maguk mögött hagyják a pandémiát. Endémiára számítottak, szezonálisan előforduló koronavírusos hullámokkal, melyekkel kapcsolatos reményeik arról szóltak, hogy a mostaniak súlyosságát már nem közelítik meg.

A november végén megjelent, immunitás elkerülésére képes és pokoli gyorsan terjedő omikron variáns azonban mindent megváltoztatott. Az országok már ismét bevezettek olyan intézkedéseket, amelyekről azt hitték, maguk mögött tudhatják – utazási korlátozások, maszkviselés, az összejövetelek veszélyeire történő figyelmeztetés. Bár nem kerültünk vissza a startmezőre, az omikron azzal jár, hogy még több embert kell beoltatni ahhoz, hogy tényleg eljöhessen az endémia ideje, írja a Reuters alapján az Infostart.

„Az embereknek elegük van a világjárványból, és Isten látja a lelkem, nekem is, de ha nem tudjuk sürgősen cselekvésre késztetni a vezetőinket, akkor úgy látom, hogy 2022-ben ugyanabba a helyzetbe kerülünk, amit 2021-ben megéltünk már egyszer” – mondja Angela Rasmussen, a kanadai Saskatchewan Egyetem Oltóanyag és Fertőző Betegségek Szervezetének virológusa.

A szakemberek szerint járványkitörések és szezonális hullámok még évekig jelentkeznek majd.

„A koronavírusos megbetegedések, kórházi kezelések és halálesetek számában mindig lesz egy alapszint. Sokan még nem fogadták ezt el” – mondja Amesh Adalja, a John Hopkins Egészségbiztonsági Központ fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!