Pontosan egy évvel ezelőtt változott meg Várkonyi Attila, azaz Dj Dominique élete, mikor világra jött a kislánya, Lilien Kinga. A boldog apuka most arról mesélt nekünk, hogyan ünneplik a nagy napot, illetve milyen változások mentek végbe benne ez idő alatt.
Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő! A kis Lilien ma ünnepli az első születésnapját, híres apukája pedig gondoskodik arról, hogy ez egy emlékezetes nap legyen. DJ Domnique már éppen a tortáért ment korán reggel, amikor az AcNews utolérte őt.
„Ma reggel átgondoltam az elmúlt év összes történését. Élénken él bennem az a pillanat, amikor a kórházban voltunk. Pontosan ezekben a percekben született meg a kislányom egy évvel ezelőtt. Emlékszem, hogy Kinga és én hogy aggódtunk. Nem tudtam aludni az azt megelőző éjszaka. Aztán szerencsére nagyon derekasan helytállt a gyermekem édesanyja. Ott voltam végig, de egy plasztik fal elválasztott minket a Covid idején. Aztán, amikor végre a kezemben tarthattam a kislányom, a szemébe néztem, és éreztem, hogy mi ketten már örökre összetartozunk majd” – emlékezett vissza lapunknak Dominique, aki azt is elárulta, hogyan fognak ma ünnepelni.
„Most épp tortáért megyek, utána megyünk kirándulni a kis családunkkal, közben majd megebédelünk. Eredetileg a Badacsonyba mentünk volna, mert Kinga rokonai Fonyódiak, de aztán változtattunk, és végül a zalai dombságot járjuk be.”
Az apukával ezután arról beszéltünk, hogy az egy év alatt milyen változások mentek végbe benne.
„Megváltoztak a prioritások az életemben. Régebben az volt, hogy elvégezzek mindent, jól sikerüljön a műsor. Maximalista voltam. Most már minél előbb haza szeretnék érni a feleségemhez és a kicsihez. Régebben szerettem rendezvényekre, vagy sajtótájékoztatókra járni. Mindenkivel szívesen leálltam beszélgetni – bár ez most is így van- a kollégák csodálkoztak is, hogy van ennyi energiám erre. Akkor attól volt egész az életem. Most viszont már akkor kerek minden, ha együtt vagyok a családommal. Sokszor nehéz elindulni egy-egy bulira, de Kinga nagyon odaadó anyuka, szépen bánik a gyerekünkkel, így mindig nyugodtan mehetek el otthonról. Gyakran megkérem, hogy mutassa meg videochaten Lilient, én pedig nézem, mit csinál a kis szobácskájában. Legalább addig is együtt vagyunk. Nem vagyok valami jó alvó, így ha hajnali 3-ra érkezem haza, akkor is reggel fel tudok kelni, és velük lenni – folytatta a lemezlovas, majd elárulta, hogy a kislányán már megmutatkoztak az első személyiségi jegyek. – Lilien már most nagyon határozott személyiség. Ha valami éppen nem úgy van, ahogy ő akarja, vagy nem ér el valamit, akkor elég paprikás tud lenni. Karakán egyéniség, de ez nyilván majd enyhülni fog idővel.”