Egy 16 éves turai kamasz – szülője jóváhagyásával – kínálta eladásra apja gépkocsijait egyik ismerősének. A vevők sem voltak jobbak: késsel megfenyegették a próbakörön a fiút, aki félelmében elszaladt.
A vevőként érkező, huszonéves unokatestvérek, G. Márk és G. Roland először egy olcsóbb járgányt próbálták ki, majd egy közel 2 milliós autót vittek próbakörre. Egy kőhajítást sem tettek meg, amikor a 21 éves G. Márk előkapott egy kést és nemes egyszerűséggel annak használatával fenyegette meg a fiút. A szúrással fenyegetés, kiegészülve a két vevőjelölt fellépésével megtette hatását, a kamasz kipattant a kocsiból, majd hazaszaladva segítséget kért, a rablók pedig kövér gázzal elhajtottak.
A rendőrök pár óra alatt azonosították a támadás elkövetőit, aktuális tartózkodási helyükről is gyorsan érkezett használható bűnügyi információ. G. Márkot az óbudai rendőrök, unokatestvérét, G. Rolandot a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársai egy-egy fővárosi lakásban fogták el. A rabolt autót megtalálták, tulajdonosának visszaadták.
G. Márk nem tett vallomást, G. Roland a gyanúsításhoz képest egészen máshogy emlékezett a történtekre: se fenyegetés, se kés nem volt – állította.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott férfiak ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást – írta a police.hu.