Hatalmas bejelentést tett a Sziget. Majd’ három tucat 2023-as fellépő nevét dobták be ízelítőként a köztudatba, de már a lista eleje nagyot durran: korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel jövőre a fesztivál Nagyszínpadán.
A most bejelentett nevek közül persze a Magyarországon most először látható Billie-n túl is van mit szemezgetni. Vannak, akik már korábban hatalmas koncertet adtak a Szigeten.
Így például a friss dalokkal visszatérő David Guetta, a Florence + the Machine, miután megjelentette a kritikusok által is elismert „Dance Fever” című albumát és szintén idén rukkolt elő új anyaggal az oxfordi legenda, a Foals. Rengeteg új zenével érkezik az Imagine Dragons és sokak örömére pótolja a tavaly betegség miatt lemondott első hazai fellépését Sam Fender.
A Szigetet is érinti majd a One Direction zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett énekes, Niall Horan első fesztiválturnéja. Az elektronikus szcéna aktuális sztárjai közül a Szigetre várjuk a Major Lazert (is) alapító Diplot vagy itt lesz Jamie xx, de érkezik majd a német elektronikus zene ikonikus alakja, Sven Väth is.
És bizonyára felfigyel majd a Sziget közönsége, mint ahogy felfigyelt rá a hiphop-R&B szcéna kanadai szupersztárja, Drake is, a szváziföldi származású Uncle Waffles-re, aki a szupertrendi, dél-afrikából induló, de már az európai klubokban hódító Amapiano egyik feltörekvő csillaga.