ACNEWS

Egy tucat beteget meggyilkolt a méregdoktor, hogy kollégáinak ártson

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az altatóorvos 30 beteget mérgezett meg, ebből 12-en meg is haltak. Mindezt azért, hogy kollégáinak betegyen.
Hirdetés
Ad image

Besançonban, Kelet-Franciaországban hétfőn kezdődik a per egy altatóorvos ellen, akit azzal vádolnak, hogy 2008 és 2017 között két magánklinikán 30 beteget megmérgezett, közülük 12-en meghaltak.

Az 53 éves Frédéric P. szándékosan adott be nagy dózisú mérgező anyagokat 4 és 89 év közötti, többnyire egészséges betegeknek, amivel szívleállást idézett elő. A gyanú szerint 23 esetben megpróbálta újraéleszteni őket.

A nyomozás során az infúziókban halálos mennyiségű szereket mutattak ki, emiatt korábbi eseteket is vizsgáltak, sőt négy elhunyt beteget exhumáltak, náluk is mérgező anyagokat találtak.

Az ügyészség szerint a motivációja személyes viszály lehetett: a vádlott szándékosan hozta veszélybe azoknak a pácienseknek az életét, akik olyan orvosok kezelésére szorultak, akikkel konfliktusa volt – így akarta őket lejáratni.

A férfi ellen súlyos bizonyítékok állnak rendelkezésre, bár végső, közvetlen bizonyíték nincs. Ha bűnösnek találják, életfogytig tartó börtön várhat rá. A vádlott a vizsgálat kezdete óta nem praktizálhatott, de eddig bírósági felügyelet mellett szabadlábon volt – írja a krone.at.

A francia igazságszolgáltatás számára példa nélküli ügyben 156 mellékvádló, 54 ügyvéd, 155 tanú és 15 szakértő vesz részt a tárgyaláson.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!