ACNEWS

Egyre nagyobb a baj Olaszországban

Durva szigorítások várhatók a járvány miatt.

Hirdetés
Ad image

Durva szigorítások várhatók a járvány miatt.

Hosszú sorok kígyóznak az olaszországi koronavírus-tesztelési pontokon, miközben már több mint 2,5 millióan vannak karanténban a szigorú kontaktkeresési szabályok miatt, melyek enyhítését sürgették a gazdasági tevékenységek leállásától tartó tartományok – írja az MTI.

A firenzei dóm második napja tartott zárva a turisták előtt a dolgozók hiányzása miatt. A város polgármesteri hivatalának bejelentése szerint nem tudni, mikor nyithat újra a dóm a látogatók előtt, mert a beteg vagy karanténban levő templomőröket helyettesíteni is nehéz.

A tartományok attól tartanak, számos munkahely és gazdasági ágazat működése szakadhat meg a szerintük túl szigorú járványelőírások miatt, melyek értelmében pozitív személy azonosítása esetén a vele kapcsolatba került összes többinek – tünetmentesen is – teszteltetnie kell magát, valamint karanténba kell vonulnia.

A számítások szerint az omikron vírusvariáns terjedésével a következő tíz nap alatt a jelenlegi több mint 2,5 millióról tízmillióra emelkedhet a karanténban tartózkodók száma. Az egymilliós Milánóban már 75 ezren vannak karanténban.

A többnyire a gyógyszertárakban végzett antigén gyorstesztek megnövekedett száma miatt hosszú sorok állnak az ország patikái előtt. Nápolyban kilométeres gépjárműsor várakozott a város egyik autós tesztelési pontjánál.

Luca Zaia, az északkeleti Veneto kormányzója azt szorgalmazta, hogy a tünet nélkülieket, valamint az oltottakat ne helyezzék karanténba, akkor se, ha pozitívval kerültek kapcsolatba.

Az egészségügyi hatóságok szerdai ülése dönt a karanténszabályok esetleges enyhítéséről: azonosított pozitívval való kapcsolat után jelenleg az oltás nélküliekre tíznapos, az átoltottakra hétnapos karantén vonatkozik.

Az utóbbi huszonnégy órában regisztrálták a legtöbb új beteget a járvány tavaly februári terjedése óta. Egy nap alatt az eddigi legtöbb, több mint egymillió teszten több mint 78 ezer pozitívat azonosítottak, a halottak száma 202 volt. Hétfőn több mint 30 ezer volt a pozitívnak bizonyulók száma.

A húsz tartományból tizenhárom lépte túl a kórházak terheltségi küszöbét. A Corriere della Sera című napilap riportja szerint hiába tették kötelezővé az FFP2 típusú maszk használatát a tömegközlekedési eszközökön, a római metrón tíz utasból kilenc nem azt viseli.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!