Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásuk Gázában. A tárcavezető hozzátette magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk. Most 225, Gázában fogva tartott túsz szerepel a nyilvántartásban, akik között harminc gyerek is van.
„Sok esetben még maguk a családok sem tudnak bejelentést tenni, hiszen több esetben előfordult az, hogy komplett családot raboltak el, vagy az elrabolt személyen kívüli családtagok mind meghaltak. Ezért fordulhat elő az, hogy most már hosszú napokkal a terrortámadást és a túszejtést követően derülnek ki újabb és újabb információk” – mutatott rá.
Folyamatos a kapcsolattartás a túszok kiszabadítása érdekében felállított izraeli munkacsoporttal és több más hivatallal, illetve az érintett családokkal is. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a magyar érintettségű túszok minél előbbi biztonságba helyezése érdekében. De kijelentette: „nem fogunk ennél több információt adni mindaddig, amíg a túszokról biztos információnk nincsen, illetőleg biztonságba nem tudtuk helyezni őket”
(MTI)