ACNEWS

Ekkor jutott mélypontra Peller Mariann élete

A műsorvezető kendőzetlen őszinteséggel mesélt élete egyik legnehezebb periódusáról.

Hirdetés
Ad image

A műsorvezető kendőzetlen őszinteséggel mesélt élete egyik legnehezebb periódusáról.

Ma már mosolyogva emlékszik vissza arra az időszakra Peller Mariann, amikor minden hullám összecsapott a feje fölött. Egyszerre veszítette el a munkáját, ért véget a párkapcsolata és mindezek miatt kissé kilátástalannak látta a helyzetét.

„2010-ben történt, hogy összeomlott minden. Elvesztettem a munkámat, az akkori párom pedig hatodszor szakított velem. Kicsit nehezen, de akkor már megértettem, hogy vége, el kell engednem, pedig nagyon szerettem. Olyan volt, mintha mindent kihúznának a lábam alól” – idézte fel a történteket Peller Mariann, aki mindvégig azt érezte ez csak egy új kezdet.

„Azt éreztem, hogy minden összejött. Ugyanakkor mégis úgy voltam vele, a lelkem mélyén tudtam, hogy minden rendben lesz. Nagyon fura kettősség volt ez. Amikor azt érzed, hogy zokogsz, szenvedsz, minden összeomlik és mégis… Emlékszem a pillanatra, amikor apukámmal beszéltem telefonon és azt mondtam neki, hogy meg fogom oldani. Lesz új állásom, lesznek új munkáim, mindent meg fogok tudni oldani!” – mondta a műsorvezető, akit az idő valóban igazolt.

„Már azelőtt is jártam pszichológushoz, aki sokat segített, ő javasolta, hogy próbáljam ki a spirituális választechnikát is. Elővettem egy pakli angyalkártyát és kihúztam azt a lapot, amin az állt, hogy ’új társ várható, figyeld az embereket, akik a közeledbe kerülnek’. Tulajdonképpen ez történt. Megérkezett az uram, aki egy munkalehetőséggel keresett meg. Munkakapcsolatnak indult, de több lett belőle. Így meglett az ember, a társ. Közben pedig bejött még három munka. Így néhány hónap múlva ott tartottunk, hogy kijöttem a gödörből” – árulta el a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Peller Mariann.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!