ACNEWS

Elaludt a NASA: brutális aszteroida száguld a Föld felé

Fotó: Unsplash
Fotó: Unsplash
Szarvashibát véthettek a NASA szakemberei? Életveszélyes űrszikladarab robog a Föld felé.
Hirdetés
Ad image

Mintha egy katasztrófafilmbe csöppentünk volna: fénysebességgel közelít a Föld felé egy városromboló égitest. Ugyan nem valószínű, hogy az aszteroida eltörli az emberiséget, de egy várost akár el is pusztíthat. A 2024 YR4 névre keresztelt űrszikladarbot a NASA tudósai fedezték fel, a kelleténél később, még 2024 végén – írja a Daily Mail.

„Elképzelhető, hogy minden igyekezetünk ellenére képtelenek leszünk megállítani a pusztító bolygót, hiába is próbáljuk eltéríteni. Most már késő. Legalább 10 évre volna szükség, hogy megtervezzük az aszteroida eltérítését, 2032-ig viszont már csupán szűk hét évünk maradt hátra” – fejezte ki aggodalmát Dr. Robin George Andrews brit vulkanológus.

A becslések szerint viszont elenyésző az esélye, van! annak, hogy az aszteroida 2032-ben becsapódik a Földbe. A 2024 YR4 átmérője mindössze 55 méter, ami azt jelenti, hogy túl kicsi ahhoz, hogy a Földdel való ütközése esetén véget vessen a civilizációnak, ugyanakkor egy nagyvárost könnyen eltörölhetne. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!