Pénteken erősen felhős lesz az ég, napközben legfeljebb 6-12 fokot mérhetünk. A csapadékzóna kelet, északkelet felé haladva sokfelé okoz esőt, záport. A Tiszántúlra csak késő délután érkezik meg az eső – írja a met.hu. A déli szél több helyen élénk lesz, a magasabban fekvő helyeken és délkeleten erős széllökések is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, a legmelegebb a keleti, délkeleti határnál lesz.
Szombaton eleinte erősen borús időre lehet számítani, majd délután délnyugat felől csökken a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szelet élénk, a Győr-Szeged sáv mentén erős lökések kísérhetik. Reggel 1 és 9, a kora délutáni órákban 6 és 12 fokot mérhetnek.
Vasárnap hajnalra főleg délnyugaton köd képződhet. Napközben eleinte északkeleten még felhős, csapadékos idő várható, majd ott is változóan felhős lesz az ég, a nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5, a maximum 6 és 12 fok között alakul.