Komoly akadályba ütközött Emmanuel Macron egyik legnagyobb, gyerekeket érintő terve. A francia Alkotmánytanács pénteken megakadályozta a 15 év alattiak közösségimédia-használatát tiltó törvény életbe lépését, mert az jelenlegi formájában sértené a véleménynyilvánítás szabadságát – írta a Reuters.
A problémát nem önmagában az okozta, hogy Franciaország távol tartaná a gyerekeket bizonyos platformoktól. Az Alkotmánytanács szerint egy ilyen tiltás végrehajtásához minden felhasználónak, így a felnőtteknek is igazolniuk kellene az életkorukat.
A parlament által elfogadott törvény azonban nem határozta meg kellő pontossággal, hogyan történne ez, és milyen garanciák védenék közben a felhasználók jogait.
Ezért a testület úgy ítélte meg, hogy a jogszabály nem biztosít megfelelő védelmet a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesüléséhez.
A francia parlament júliusban fogadta el a szabályozást, amely 15 éves kor alatt tiltotta volna a közösségi oldalak használatát. Franciaország ezzel Európában elsőként követte volna Ausztráliát, ahol a 16 év alattiakat már kizárták többek között a Facebookról, a TikTokról és a YouTube-ról.
A francia elnök azt szeretné, hogy az új szabályozás még 2027 tavasza előtt életbe lépjen.



