Asztalra csaptak a sógorok, nekik halálos fegyvert jelent a száguldó kocsi.
Úgy tűnik, Ausztriában a rendőrök valóban élenjárnak a közlekedésbiztonság betartásáért. Elég az osztrák autópályán az előttünk bizonytalankodó autósra villantani reflektort, ha azt észleli a rendőr, máris durván bírságol.
Most viszont a DerStandard.at információja szerint olyan törvény készül, ami lehetővé teszi az extrém gyorshajtók autóinak elkobzását és elárverezését. A radikális lépést az indokolja, hogy az elmúlt időszakban több durva baleset is történt, melynek oka a gyorshajtás volt.
Mire számíthat a magyar autós a törvény életbelépése után? – tette fel az AcNews a kérdést dr. Kovács Kázmér ügyvédnek, a Magyar Autóklub jogászának.
„A törvénytervezetben szereplő büntetés leggyengébb pontja az aránytalanság. Hiszen az extrém gyorshajtást ugyanúgy el lehet követni a lakott területen egy 30 éves Trabanttal, mint egy új szupersportkocsival – magyarázta dr. Kovács Kázmér. – A büntetésnek mindig arányosnak kell lenni az elkövetett cselekménnyel. Egy pár 10 ezer forintot érő öreg autó gazdájának nem fáj annyira a lefoglalás, mint annak, akinek épp a Ferrarija kerül kalapács alá.”
„A másik tisztázandó kérdés: mi van azokkal, akik bérelt,- vagy kölcsönkocsival, esetleg céges autóval száguldoznak? – vetette fel az ügyvéd. – Amúgy a készülő törvényszigorítás csak az osztrák sofőrökre vonatkozik majd, de a sietős magyaroknak is érdemes betartani a KRESZ-t. Ugyanis az uniós megállapodás értelmében a gyorshajtásról szóló értesítést megküldik a magyar hatóságnak. A behajtott bírság pedig a magyar költségvetést gazdagítja.”
Leonore Gewessler osztrák klímaminiszter szerint a szigorú törvény bevezetése után az árverés megközelítőleg félezer száguldozó sofőrt érinthet majd. Akiknek rossz hír, hogy nemcsak az autót veszítik el, de nagyon durva pénzbírságot szabnak ki rájuk és ugrik a jogosítványuk is – írta a telex.