„Szerda éjszaka óta változó intenzitású és összetételű csapadék esik Budapesten, ezért a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai már több mint 24 órája folyamatosan, váltott műszakban dolgoznak a főváros útjainak síkosságmentesítésén” – írta közleményében az FKF.
Budapest útjait jelenleg 66 szóró és hókotró géppel takarítja az FKF szigorú prioritási sorrendben: először jönnek a hidak, a felüljárók, az autópályák és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszai, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszai és egyéb közösségi közlekedési útvonalak, ezt követően pedig a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utak következnek.
Az éjszaka folyamán 61 téli célgéppel takarították az úthálózaton lehullott havat, valamint preventív szórást végeztek, hogy a hó már alásózott utakra hulljon, nehezítve ezzel az útpályák lefagyását – ismertették.
Havazás, köd is nehezíti az utazást, és a látási viszonyokat
„A havazás miatt főleg az ország északi felén korlátozottak a látási viszonyok, jellemzően 100-300 méter közötti a látótávolság. A Bakony környezetében erős, 40-60 kilométer/órás széllökések vannak, így ott még kisebb hófúvásokra is lehet számítani. Komárom-Esztergom vármegyében Tardos és Bikolpuszta, Tata és Kömlőd, illetve a Budakalász–Dobogókő–Esztergom közötti mellékút 1-1 szakaszát időszakosan lezártuk, mert a magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó súlyát a fák és ágaik már nem bírják el, ezért fakidőlések és ágleszakadások miatt, közlekedésbiztonsági okokból vezettük be ezeket a korlátozásokat” – írta közleményét az Indexnek a Magyar Közút.
A tömegközlekedés is problémás
A BKK oldalán írnak arról, hogy mely járatok képtelenek utast szállítani.
- A 60A, a 60B, a 65-ös, a 65A és a 219-es autóbusz nem közlekedik.
- A 191-es autóbusz terelve jár, nem érinti a Sarolta utca megállót.
A Mávinform tájékoztatása szerint, pedig:
- Az S36-os vonatok váltóhiba miatt 6:30-tól rövidebb útvonalon, csak Kőbánya-Kispest és Tárnok között közlekednek. Az utasok Tárnok és Martonvásár között Z30-as vagy G43-as járattal utazhatnak.
- Az S780-as vonatok közlekedésében a reggeli és délelőtti órákban késésekre, hosszabb menetidőre lehet számítani az Aszód–Balassagyarmat vonalon.
- Rákospalota-Újpest és Veresegyház között meghibásodott a felsővezeték. A hiba okát még keresik. A helyreállítás ideje alatt szünetel a forgalom ezen a szakaszon. Rákospalota-Újpest és Veresegyház között pótlóbuszok közlekednek. A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 30-60 perccel hosszabb eljutási időre lehet számítani. A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között a szobi vonal S70-es járatait lehet igénybe venni.
- Almásfüzitő állomáson a sűrű havazás miatt nehézkes a váltók átállítása. Emiatt a győri vonalon 40-50, esetenként 70 perccel is meghosszabbodik a szerda esti vonatok menetideje.
Az alábbi térképen látható, hogy több vonalon is késésekkel kell számolni. (A sárga jelzés 6-14 perc közötti késést jelent, a narancssárga 15-59 perc közöttit, a piros 60 perc felettit.)