ACNEWS

Elfelejtette közölni a kórház az anyával, hogy a lánya halott

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Úgy tudta az anya, hogy a lányát kiengedték a kórházból. Azonban egy évvel később a hullaházban bukkantak rá. A család most perre megy.
Hirdetés
Ad image

Jessie Marie Peterson 1-es típusú cukorbetegségben szenvedett, amikor 2023. április 6-án bekerült egy Sacramento melletti kórházba, a Mercy San Juan Medical Centerbe. Édesanyja, Ginger Congi nem sokkal később felvette a kapcsolatot a kórházzal lányát keresve, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy Jessie-t kiengedték. Azonban a lánynak nyoma veszett.

A család értesítette a rendőrséget. Elkezdték felkutatni a lányt. Végül idén április 12-én találták meg Jessie-t – a kórház hullaházában. A családját nem értesítették a haláláról, akik így teljes joggal azt hitték, hogy életben van. Jessie holttestét egy külső hűtőházba szállították és ott is tárolták egy éven keresztül, amíg a rendőrök rá nem bukkantak. A halotti bizonyítványa szerint, amit 1 évvel a halála után, 2024 áprilisában állítottak ki, a 31 éves lány szív- és tüdőleállásban halt meg. Ráadásul a családnak esélye sem volt koporsós temetést tartani, ahogyan az Amerikában szokás, hiszen a holttest már elkezdett bomlani. A boncolás során pedig nem is tudták megállapítani, hogy orvosi műhiba történt-e.

A család pedig állítja, hogy a kórház gondatlanul járt el, így több mint 5 millió dolláros (1,7 milliárd forint) kártérítést követelnek. „Az alperesek elmulasztották időben kiállítani a halotti bizonyítványt. Nem értesítették Jessie legközelebbi hozzátartozóit, nem engedélyezték a boncolást, és rosszul kezelték Jessie maradványait. Ez hanyagság, gondatlanság és szívtelenség volt.” – áll a keresetben, amit a SkyNews idézett. A kórház nem kommentálta az esetet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!