2026. Július 2.   |   Ottó napja

Hirdetés

Elfelejtkeztek Sági Szilárdról: már nem kap munkát a TV2-ben

Sági Szilárd / Fotó: TV2
Sági Szilárd / Fotó: TV2
Sági Szilárd szerint egy politikai tartalmú felkérés visszautasítása után teljesen eltűnt a TV2 képernyőjéről.

Hirdetés

Sági Szilárd közel tíz éven át volt a Hal a tortán meghatározó szereplője, ám a műsor utolsó éveire már nem szívesen emlékszik vissza. Elmondása szerint a produkció egyre inkább a látványos és meghökkentő elemek irányába mozdult el, ami számára idegen volt.

A Story magazinnak adott interjújában úgy fogalmazott, nem értett egyet több olyan ötlettel sem, amelyek szerinte a főzés helyett a show-elemeket helyezték előtérbe. Véleményét a szerkesztők felé is jelezte, nem sokkal később pedig a sajtóból értesült arról, hogy a következő évadban már nem számolnak vele.

A televíziós szakember távozása után még időnként feltűnt a TV2 műsoraiban, később azonban egy másik csatornától kapott ajánlatot. Mivel szerződés kötötte a TV2-höz, előzetesen jelezte, hogy csak engedéllyel vállalhatja a feladatot.

Elmondása szerint végül megkapta a hozzájárulást, ám a műsor tartalmával kapcsolatban olyan elvárásokkal szembesült, amelyekkel nem tudott azonosulni. Sági Szilárd szerint a feladat során politikai jellegű megszólalásokat vagy szereplők támogatását várták volna el tőle, amit nem kívánt vállalni. Úgy véli, a politika és a gasztronómia két külön világ, amelyeket nem szabad összemosni. A felkérést ezért visszautasította.

A televíziós személyiség szerint ezt követően a TV2 sem kereste többé műsorszereplésekkel. Bár úgy érzi, mintha teljesen megfeledkeztek volna róla, hangsúlyozta: nem tudja biztosan, hogy a két esemény között valóban van-e kapcsolat.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés