ACNEWS

Elhunyt Anglia legidősebb örömlánya

93 éves korában hunyt el az egykori X-Factor versenyző nagymamája, aki nyugdíjas éveire állt örömlánynak.

Hirdetés
Ad image

93 éves korában hunyt el az egykori X-Factor versenyző nagymamája, aki nyugdíjas éveire állt örömlánynak.

November 25-én, 93 éves korában hunyt el Anglia legidősebb prostituáltja, Sheila Vogel-Coupe. A nő a „Grand Dame”, vagyis az Idős Dáma nevet használta munkája közben, amit meglepő módon csak férje halála után, 2004-től kezdett el gyakorolni, hetvenöt éves korában – írja a 24- hu a Sun cikke alapján.

Életéről még a Channel 4-es csatorna készített dokumentumfilmet 2014-ben, „My Granny the Escort” (Nagyim, az eszkort) címmel, amelyben két másik prostituálttal szerepelt. A filmben elárulta, hogy hetente nagyjából 10 vendéget fogadott, de karrierjének végül a koronavírus-járvány vetett véget 2020-ban. Ekkor már kezdett eluralkodni felette a demencia is.

Szerettei, többek között az unokája, az egykori X-Factoros Katie Waissel nem nézte jó szemmel a mami új foglalkozását. Többször megkérték, hogy hagyja abba, de válaszul a nagyi jól elküldte őket a francba.

Vogel-Coupe egy korábbi interjújában elárulta, hogy azért dolgozik örömlányként, mert egyszerűen szereti. Munkája elégedettséggel tölti el, és fiatalon tartja.

Végül a család is kénytelen volt beletörődni a nagymama foglalkozásába. Halála után is tisztelettel beszéltek róla, és hozzátették, mindannyian büszkék voltak rá.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés