De nem úgy, ahogy az elsőre gondolnánk!
Koltai Róbert nemrégiben másodszorra vehetett át életműdíjat. Lapunknak akkor azt mondta, hogy nagyon jól esnek neki a kitüntetések, hiszen szeretetből sosem elég.
„Közeleg a vég. Talán ezt jelenti, hogy életműdíjakat kapok már. Van, amiből sosem elég. Ilyenek ezek a díjak is. A szeretetből sosem elég, én pedig szerencsés vagyok, hogy sokat kapok” – mondta akkor az AcNewsnak.
A díjak kapcsán mostanában testvérújságunk, a Pepita magazin is készített vele interjút, amelyben bevallotta, mennyire hiányzik neki a 22 éve elhunyt édesapja, akire örök társaként tekint. Mindez akkor derült ki, amikor arra a kérdésre válaszolt, hogy melyik filmjének a forgatási helyszínére menne vissza a legszívesebben.
„Valószínűleg a Sose halunk meg különböző helyszíneire. Leginkább a soroksári kocsmába, ahol Balog 2-vel, Kokival, Helyey Lacival rengeteget beszélgettünk a forgatások után is. De a kollégákkal is nagyon szívesen találkoznék. Jordán Tamással szívesen dolgoznék újra. Amúgy jól érzem magam itt a bőrömben, ahol vagyunk. Csákányi Laci bácsival is szívesen találkoznék. Kiváló karakterszínész volt, a Sose halunk meg lett az utolsó munkája. Nagy betegen vállalta Deutsch bácsi szerepét. Igen szigorú, de nagyon jó fej ember volt. Még hallom a hangját…” – árulta el Koltai Róbert, majd azzal folytatta, hogy abba az időbe is visszamenne, mikor még élt az édesapja.
„Találkoznék édesapámmal is. Ő örök társam. Nagyon tud hiányozni, még jelen pillanatban is. Minden nap. Kíváncsi lennék, hogy látott-e azokban a filmekben, darabokban, amiket azóta csináltam, hogy nincs köztünk. Nagyon sok mindent belőle indítottam a színpadon. A szeretetéből. Ő mit tenne ekkor, vagy akkor? Szigorú, kemény, de jó humorú ember volt. Csodálatosan mondott verset. Mikor apám meghalt 2000-ben, annyira hiányzott, hogy a saját üzenetrögzítőmre rámondtam, ahogy köszönteni szokott engem. Nagyon hasonlított a hangunk. Amikor nagyon hiányzott, csak felhívtam magam, hogy hallhassam apámat. A mai napig tudom hozni azt a hangot. Az apámét.”
