2025. December 1.   |   Elza napja

Hirdetés

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A Facebookon terjed: 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter. A gyászhírt több, forrás is megerősítette.

Hirdetés

Elhunyt 55 éves korában Kálloy Molnár Péter – jelentette be az Alma Együttes hivatalos Facebook-oldalán. A tragikus hírt több, Blikknek nyilatkozó forrás is megerősítette. A hirtelen halál híre megrázta a rajongókat és a hazai zenészvilágot egyaránt.


1988-ban érettségizett a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán. 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja. 1996 óta a Komédium Kör művészeti vezetője. 1997 óta szabadfoglalkozású művész, a Komédiumban, az International Buda Stage-ben és a Thália Színházban szerepel. 1999-2002-ig az International Buda Stage főrendezője.

A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője volt, rendszeresen kap szinkronszerepeket és szinkronrendezőként is működik. Hatéves kora óta szavalt, gitározott és zongorázott, a gimnáziumi évei alatt és a színművészetin is zenekarban játszott, de később ez háttérbe szorult. 2009. november 11-én jelent meg második albuma Pesti álom címmel. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanár.Többször adott elő, játszott filmekben és zenélt külföldön, köztük Angliában, Szlovákiában, Svájcban, Skóciában és Amerikában.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés