„Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal” – mondta az Indexnek Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
Az emelés még júliusban derült ki: a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót. Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója később levezette, hogy 41 forintos drágulás jöhet a benzinkutakon.
Orosz András elmondta azt is, hogy idén szeptemberben több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon az üzemanyagokért, amennyiben a tavalyi év azonos időszakát vizsgáljuk, úgy 130-160 forinttal olcsóbb most a kiskereskedelmi ár. Az árakban lehetett volna érvényesíteni a mostani adóemelést, de a lépés mögött más üzleti racionalitás van: a Mol csoport a kiskereskedelmi területen is a hosszú távú stratégiát követi.
„Az üzemanyag vállalatunk egyik legalapvetőbb terméke, ez jövőre sem változik. Az elmúlt évek fontos tanulsága: oda kell figyelni a vásárlókra. Törődni kell az élethelyzetükkel. Ezeket a kedvezményeket a fogyasztók észreveszik és értékelik, mi pedig szeretnénk a kölcsönös lojalitást tovább erősíteni. A promóciók és intézkedések legfontosabb része, hogy közösséget építünk”- mondta.