Még most is csak reménykedni tudnak a rajongók, hogy a népszerű youtuber csak egy nyakatekert tréfával hozakodott elő. Az énekes, dalszerző, tartalomgyártó Rusty Cage nevű Youtube felhasználó egy évvel ezelőtt kezdett bele egy videó sorozatba. A fiatal srác több videón keresztül mutatta be, hogyan építi meg saját kézüleg a nyaktilóját, azaz a guillotinját a hátsó kertjében.
A kivégzésekre használt eszközt még tesztelte is különböző gyümölcsökön, és alaposan dokumentálta minden lépését, mialatt felépítette. A sorozat végül 6 részes lett, de közben kiadott dalokat is. Az egyiknek az volt a címe: „Levágják a fejedet”.
A részek során megfigyelhető volt, hogy a videós szemmel láthatólag egyre ’rosszabbul néz ki’, zavartan kezd viselkedni, miközben a dalszövegei egyre sötétebbek és baljóslatúbbak.
Rusty Cage végül egy élőzéssel zárta a projectjét, amelyben a rajongóval beszélgetett. A videó egy pontján viszont azt mondta, elég volt, majd eltűnt a kamera látószögéből. Pár másodperccel később a guillotin hangja hallatszott csak, ahogy lecsapott.
A srácról azóta semmilyen hír nem érkezett, közösségi oldalait elárasztották az aggódó kommentek, és várják, hogy életjelet adjon magáról. Hiába…