A Twitter nem állítja vissza azonnal azon korábbi felhasználóinak fiókját, akit a közösségi oldal zaklatás, erőszak, a választás és a korononavírussal kapcsolatos félretájékoztatásra hivatkozva zárt ki – közölte szerdán Elon Musk, a Twitter új tulajdonosa, miután aggályokat megfogalmazó civil szervezetek vezetőivel találkozott.
A milliárdos elmondta, hogy az érintettek fiókjainak helyreállítására eljárást dolgoznak ki, ami legalább néhány hétig tart. Elon Musk azt is közölte, hogy a civil társadalom vezetőinek egy csoportjával arról tárgyalt, hogy a Twitter a jövőben milyen eszközökkel lép fel a gyűlölet és zaklatás ellen, valamint a választások integritásának biztosítása érdekében.
A találkozón részt vettek többek mellett a Színesbőrű Emberek Felemelkedésének Nemzeti Szövetsége (National Association for Advancement of Colored People – NAACP) vezetői. A szervezet közleménye szerint Elon Musk tudomására hozták aggályaikat az általuk a Twitteren érzékelt „veszélyes, életet fenyegető gyűlölet- és összeesküvés-tartalmak miatt”.
Amíg a Twitteren gyűlöletkeltő tartalom és félretájékoztatás terjed, addig a „madár nem lehet szabad” – olvasható a közleményben. Ez utóbbi utalás Elon Musk múlt heti üzenetére, arra, hogy „a madár kiszabadult”.
Musk ezt azután közölte, hogy a közösségi médiaóriás tulajdonosa lett, és azt ígérte, a platform a jövőben jobban szolgálja majd a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát.
Elon Musk már a múlt héten bejelentette, hogy azelőtt nem lép tartalmi kérdésekben, illetve törölt fiókok helyreállítása ügyében, amíg létre nem hoz egy tartalomszabályozási tanácsot. Szerdán megerősítette erre vonatkozó ígéretet, és azzal egészítette ki, hogy az általa létrehozott bizottságban helyet kapnak az emberjogi közösség és azon csoportok képviselői, akik gyűlölet által motivált erőszak célpontjai.
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója 44 milliárd dollárért vásárolta meg a Twitter közösségi médiaszolgáltatót, amely hivatalosan múlt pénteken került a tulajdonába. Ezt követően Musk elbocsátotta a Twitter felsővezetőit. (MTI)