Elon Musk lehangoló megállapítást tett. Szerinte a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek és programjaik már kimerítették az emberi tudás összességét. Mindez azt jelenti, hogy az intelligens rendszerek számára már semmilyen újdonságot nem tud nyújtani az emberiség. A tech-guru ezért azt javasolta, hogy a fejlesztésekkel foglalkozó cégek térjenek át a szintetikus adatok felhasználására – tudósított a theguardian.com.
Ha Musk valóban rátapintott a lényegre, akkor a jövőben a mesterségesen létrehozott intellegens rendszerek egyre inkább a saját maguk által kialakított tudást építhetik tovább és végezhetnek rajta finomhangolásokat. A világ leggazdagabb embere úgy látja ugyanis, hogy a gépek tudása már olyan mélységű és struktúrájú, amivel nem versenyezhetünk, a gépek tulajdonképpen legyőzték az emberiséget.
Musk arra a kérdésre is tudott válaszolni, hogy vajon mikor következett be a nagy áttörés. „Az emberiség által felhalmozott tudást meghaladta a mesterséges intelligencia. Ez a fordulat alapvetően tavaly következett be.” – fogalmazott. Tény, hogy a fejlett mesterséges intelligencia-modellek már az internetről beszerzett hatalmas információs tárházakból szívják az adatokat és megtanulták az információk mintáinak felismerését és rendszerezését is. Lényegében ezért mindennapos már, hogy egy mondatban képesek megjósolni a következő szót. Ezekhez a komplex tanulási mechanizmusokhoz már nem tud érdemben hozzászólni az emberiség, ezért válthatnak át a gépek a jövőben a saját maguk által létrehozott szintetikus információk használatára.
Musk ugyanakkor felhívta a figyelmet egy veszélyes anomáliára is. Gyakran előfordul, hogy a mesterséges rendszerek „hallucinálnak„, azaz nyilvánvalóan helytelen következtésekre jutnak. Ha az egyre intelligensebb rendszereknek aláveti magát az emberiség, akkor az ellenőrizetlen, ám hamis adatok könnyen okozhatnak nagyobb problémákat is. Ehhez kapcsolódva a brit Alan Turing intézet kutatója megjegyezte, hogy a szintetikus adatok használata komoly kockázatokat rejt magában. Egyre romlik majd a kimeneti adatok minősége, ami végül összeomláshoz vezethet. „Amikor szintetikus anyaggal kezded etetni a modellt, csökkenni kezd a hozam” – jelentette ki. Tehát szerinte a szintetikus alapokon nyugvó eredmény az emberi kreativitás hiányában csak nagyon silány minőségű lehet.