ACNEWS

Erős családokból épülhet erős nemzet

A kormány igyekszik a lehetőségeihez képest minden támogatást megadni a családoknak, hiszen erős családokból épülhet erős nemzet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Közérzet kutatásának bemutatóján.

Hirdetés
Ad image

A kormány igyekszik a lehetőségeihez képest minden támogatást megadni a családoknak, hiszen erős családokból épülhet erős nemzet – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Közérzet kutatásának bemutatóján.

Beneda Attila kiemelte, a kutatás visszaigazolta, hogy nemcsak jó, hanem hasznos is családban élni, a felmérés alapján ugyanis a családban élők számára az élet megpróbáltatásai kisebbek, a boldogságszintjük magasabb, betegségekkel szembeni ellenállásuk erősebb, valamint könnyebben gyógyulnak.
    

A kormány a lelki egészség szempontjából azokat a kereteket tudja biztosítani, amelyek az emberek, elsősorban az anyák boldogulását elősegítik, hiszen az ő stabilitásuk, lelki egyensúlyuk sokszorosan hat vissza nemcsak a családjukra, hanem az egész társadalomra is – tette hozzá a helyettes államtitkár.
    

A kormány intézkedései közül kiemelte, a gyed extrát, amely lehetővé teszi, hogy akkor is megkapják ezt a juttatást a családok, ha mindkét szülő dolgozik, a Nők 40-et, amelynek köszönhetően negyven év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek a nők, valamint a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amely méltóbb életkörülményekhez segíti a családokat.
    

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke azt hangoztatta, hogy egy ország számára stratégiai jelentőségű, az emberek boldogságának, pozitív közérzetének megteremtése és fenntartása, ezért indították el két éve a Közérzet kutatást, amely hosszát és rendszerességét tekintve egyedülálló, hiszen hónapról hónapra kérdezték az embereket arról, mennyire érzik magukat boldognak, elégedettnek, egészségesnek, és mennyire érzik magukat biztonságban.
    

A kutatás még azért is egyedülálló, mert a lefedett időszakban olyan eseményekkel szembesültek az emberek, amelyekre korábban nem is gondoltak, úgy mint a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború kirobbanása vagy az energiaválság – tette hozzá az elnök.
    

Fűrész Tünde azt mondta, gyakran hallani, hogy a magyarok pesszimisták, borúsak, negatív a közérzetük, de a kutatás világosan megmutatja, hogy „nehézségek ide vagy oda”, a magyarok helyt állnak, kiegyensúlyozottak, és alapvetően boldogok, Magyarország tehát biztonságos és kiegyensúlyozott ország.
    

A felmérés megmutatta azt is, hogy a család a boldogság forrása, megtartó erővel bír, biztonságot és örömet ad a mindennapokban, a családbarát kormányzás tehát egyértelműen hozzájárul ahhoz, hogy a magyar családok lelkileg megerősödtek, és meg tudnak küzdeni a felmerülő akadályokkal.
    A kutatás részleteit Pári András, a KINCS kutatási vezetője és Nagy Tímea, a KINCS kutató-elemzője ismertette. Beszámolójuk szerint a magyarok boldogságérzete egy tízes skálán átlagosan 7,4, tehát a magyarok az elmúlt két évben alapvetően boldogok voltak. Az eredmények alapján az orosz-ukrán háború kitörése nem befolyásolta a boldogságérzetet, a pandémia utáni újranyitás és a kormányzati családtámogatási intézkedések pozitív, míg az energiaválság negatív irányba változtatta azt.
    

Az is látható, hogy a kiskorú gyermek valódi boldogságforrás, a 18 év alatti gyereket nevelők ugyanis az átlagosnál boldogabbak, míg a gyerek nélküliek boldogtalanabbak. A felmérés szerint a magyarok biztonságban érzik magukat annak ellenére, hogy Ukrajnában háború zajlik. A biztonságérzetet az anyagi helyzet is befolyásolja, ez alapján pedig jól látszik, hogy a 2022-es energiaárváltozás és az élelmiszerek árának emelkedése nyomot hagyott az emberekben, ugyanakkor a kormányzati intézkedések – benzin- és élelmiszerárstop, tűzifa biztosítása – hatására nőtt a társadalom biztonságérzete.
    

A megkérdezettek többsége egészségesnek érzi magát, az egészségérzet 2021 februárjában, a karantén idején volt mélyponton, majd az oltás elindulásának köszönhetően javult, leginkább egészségesnek pedig 2021 decemberében vallották magukat az emberek, feltehetően a karanténmentes ünneplés miatt. Az egészségérzet szoros összefüggést mutat az életkorral, az iskolázottsággal és a gyerekneveléssel, minél fiatalabb ugyanis valaki és minél magasabb az iskolai végzettsége, annál jobbnak értékeli az egészségi állapotát, a 18 év alatti gyereket nevelők pedig kiemelkedően egészségesnek érzik magukat.
A magyarok összességében elégedettek a dolgaik alakulásával, de az energiaár változás rányomta a bélyegét a véleményükre, és leginkább a fővárosban élőket befolyásolta negatív irányba.
A megkérdezettek az elégedettségi szintjüket átlagosan 6,8 pontra értékelték. Legkevésbé 2021. január és március között voltak elégedettek, feltehetően a járvány harmadik hulláma miatti korlátozó intézkedések miatt, míg a legelégedettebbnek 2021 októberében vallották magukat, amikor bejelentették a családoknak a személyi jövedelemadó-visszatérítését, valamint a 13. havi nyugdíjat.
Hasonlóan az előző pontokhoz, az elégedettségérzés is szorosan kapcsolódik a családhoz, a kisgyereket nevelők voltak a legelégedettebbek a megkérdezettek között, körükben rekordmagasra szökött az elégedettség mértéke 2021 márciusában, amikor újra kinyitottak az óvodák és iskolák.

MTI
 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés