A Korona című Netflix-sorozat 5. évadának forgatásakor 150 ezer font (66 millió forint) értékű, kellékként használt régiséget loptak el Dél-Yorkshire-ből.
A tárgyakat Doncasterben emelték el három járműből múlt szerdán – idézte a BBC hírportálja csütörtökön a helyi rendőrség közleményét.
Az ellopott régiségek között volt egy ritka Fabergé-tojás másolata, melynek eredetijét II. Erzsébet nagyapja, V. György vásárolta 1933-ban.
A rendőrséget február 16-án délután hívták az autókból ellopott tárgyak miatt. A szóvivő elmondta, hogy a járműveket feltörték és számos kelléket magukkal vittek a tolvajok.
„A rendőrök kivizsgálták az esetet, de kimerítették a nyomozás minden létező irányát. Az esetet archiválták új nyomvonalakra várva” – tette hozzá.
A Netflix streamingszolgáltató közölte, reméli, hogy a régiségeket megtalálják és „biztonságban visszajuttatják” őket.
„Pótoljuk a kellékeket. Nem várható, hogy a forgatás leálljon” – tette hozzá a cég.
A sikersorozat 5. évadát jelenleg forgatják, még idén bemutatják. A sorozat új részeinek középpontjában az 1990-es évek eseményei lesznek, úgy tudni, más sorsdöntő események mellett feldolgozzák azt a tévéinterjút is, melyet Diana hercegnővel készített Martin Bashir.