Megszűnik az úgynevezett hibrid modell a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően – értesült az Index kormányzati forrásokból.
Információik szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata közötti elszámolási vita a szigorítás oka. A feleknek nem sikerült megállapodniuk.
Az úgynevezett „Budapest-bérlet” helyközi járatokon történő elfogadásával kapcsolatban korábban létrejött megállapodás március 1-től megszűnik:
A MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el. Az ÉKM-megrendelésű szolgáltatások igénybevétele a tarifarendszert érintő módosítások életbe lépését (tervezetten: 2024. március 1.) követően a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehetséges – közölte az Index forrása.
Az így felszabaduló forrásokat vagy más vidéki városok tömegközlekedésének támogatására, vagy a munkavállalók bérének fejlesztésére fogják használni.