ACNEWS

Ettől a karácsonyi filmtől elhányod magad a moziban

Fotó: shutterstock
Fotó: shutterstock
Megjelent a Terrifier 3 előzetese, ami az előzetes alapján brutális lesz. A rajongók már most attól rettegnek, hogy felfordul a gyomruk
Hirdetés
Ad image

Végre meg lehet nézni a várva várt Terrifier (Bohócrém) 3 című horror első előzetesét. Amelynek a képeit látva a rajongók már előre féltik a testi épségüket. Egészen pontosan attól rettegnek, hogy olyan brutális lesz a film, hogy el fogják hányni magukat a moziban. Maga a Terrifier még 2016-ban jelent meg, míg a második rész 2022-ben borzolta a rajongók idegeit. A harmadik rész ott veszi fel a fonalat, ahol abbahagyták két évvel ezelőtt. Az időközben intézetbe került Victoria életet adott a bohóc élő fejének, miközben Sienna és testvére még mindig próbálják feldolgozni a gyilkos bohóc mészárlásainak traumáját.

„Az ünnepek közeledtével megpróbálják a testvérek átérezni a karácsonyi hangulatot, és maguk mögött hagyni a múlt borzalmait.” – olvasható a hivatalos szinopszisban. „Amikor már azt hiszik, hogy biztonságban vannak, Art, a bohóc visszatér, hogy az karácsonyi hangulatot egy új rémálommá változtassa.”

Damien Leone visszatér a kultikus franchise harmadik részének írójaként és rendezőjeként, David Howard Thornton pedig ismét felölti magára a könyörtelen gyilkos álarcát. A Bohócrém 3 költségvetése is jelentősen megnőtt. A harmadik részre a rendezők már kétmillió dollárt kaptak, a korábbi 250-250 ezer dollárhoz képest. Ennek oka, hogy a sorozat első részei 15 millós hasznot hoztak.

A Terrifier-franchise rajongói máris elkezdték megosztani jóslataikat a filmmel kapcsolatban, miután megnézték a trailer felkavaró képeit. Az egyik rajongó így nyilatkozott: „Ó, istenem, attól tartok, sokan fognak hányni a mozikban” – számol be a DailyStar.

A filmet október 11-én mutatják be az amerikai mozik. Magyar premierdátumról nem lehet tudni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés