ACNEWS

Évekig bent rekedt a szerepében Kálloy Molnár Péter

Tegnap este mutatták be a 129 című magyar filmet, amelyet Csősz Boglárka jegyez producerként. Az egész estés játékfilm díszbemutatóján a főszereplővel, Kálloy Molnár Péterrel beszélgettünk.

Hirdetés
Ad image

Tegnap este mutatták be a 129 című magyar filmet, amelyet Csősz Boglárka jegyez producerként. Az egész estés játékfilm díszbemutatóján a főszereplővel, Kálloy Molnár Péterrel beszélgettünk.

Március 2-től kerül a magyar mozikba Peter Noel 129 című sci fije, amelynek a tegnap esti díszbemutatóján a hazai celebek színe java tette tiszteletét. A produkcióban résztvevő szereplők is megjelentek a vörös szőnyeges eseményen, többek között a filmet producerként jegyző Csősz Boglárka, valamint a két férfi főszereplő, Mészáros András, valamint Kálloy Molnár Péter is.

A film két szálon fut: az egyik 1984-ben játszódik valahol Európában, a másik 2063-ban Budapesten, amikor már repülő autók, drónok repkednek az égben, és a Medrocorp brit kutató cég figyeli meg az embereket. A futurisztikus, Magyarországon ritkán látott látványtechnikával készült mozi közel egy évtizedes alkotói folyamat révén jött létre, amely a színészek számára is komoly kihívást jelentett.

„Magyarországon egy film forgatása 1 vagy 2 hónapig tart. Természetesen ez is rövidnek indult, de amikor leforgattunk egy történetet, Peter elkezdte tovább gondolni, és a jövőbeli részek igazából akkor jöttek ötletként. Végül 2-3 évig forgattunk. Nagyon izgalmas volt egy sci fiben részt venni, és most ezt így, egyben látni, egyszerűen fantasztikus” – mondta az AcNewsnak a film bemutatóján Kálloy Molnár Péter.

 

A színész-rendező az 1984-es idősíkban megjelenő filmes zeneszerzőt, Orlandot személyesíti meg, aki véletlenül megöli szomszédját. Ettől kezdve pedig nyomozás indul ellene, amivel komoly veszélynek teszi ki magát és családját. Kálloy rendkívül izgalmasnak találta filmbéli karakterét, zenészként pedig szinte teljes mértékben azonosulni tudott a szerepével.

„Szoktam zenét szerezni gitáron és zongorán is, így nagyon örültem ennek a karakternek. Nemcsak a zenei vonatkoztatás miatt, hanem mert nagyon jól meg volt írva a karakter” – fogalmazott a színész.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés