ACNEWS

Extrém sportot űznek látássérültek! – „Versenyautót is kipróbálhattak már a bátrabbak”

Nyikes Fatime 24 éves korában vesztette el a látását, addig virágkötőként dolgozott, utána négy képzést is elvégzett azért, hogy megfelelő szakmai tudással tudja vezetni a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületet (BULÁKE). Hisz abban, hogy látássérült társaival együtt fogyatékosságuk ellenére is hasznos tagjai a társadalomnak és munkájuk által különböző szolgáltatásokkal, - például masszázzsal - segíthetnek a hozzájuk érkezőknek.

Hirdetés
Ad image

Nyikes Fatime 24 éves korában vesztette el a látását, addig virágkötőként dolgozott, utána négy képzést is elvégzett azért, hogy megfelelő szakmai tudással tudja vezetni a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületet (BULÁKE). Hisz abban, hogy látássérült társaival együtt fogyatékosságuk ellenére is hasznos tagjai a társadalomnak és munkájuk által különböző szolgáltatásokkal, – például masszázzsal – segíthetnek a hozzájuk érkezőknek.

A szervezet nemcsak munkát biztosít, de rengeteg közösségformáló programot szervez, kiállításokra járnak, kirándulnak, de a bátrabbak versenyautóban is ültek már. Ha nem is teljes, de élménygazdag életet lehet így is élni, sőt a szervezet vezetője lapunknak azt is elmondta, hogy sokan nem gondolnák, de kiemelten fontos számukra a vizualitás.

„24 éves koromig voltam éplátó és addig virágkötőként dolgoztam, úgyhogy ez egy abszolút vizuális szakma és életvitel is volt egyben – mesélte életét Nyikes Fatime, a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) vezetője, aki miután elveszítette szeme világát, úgy döntött, hogy olyan irányban folytatja az életét, amivel segítheti a többi látássérültet. – Utána át kellett rendeznem az egész életemet, elkezdtem főiskolán tanulni, az első diplomámat szociális munka szakon szereztem, ezt követően pedig elvégeztem egy szervezetfejlesztő supervisor iskolát, majd a szociális munkából megszereztem a mester diplomát is, illetve egy OKJ-s gyógypedagógiai asszisztensi képzést is végigcsináltam. Ez a háromféle tudás nagyon sokat segít abban, hogy egy ilyen jellegű szervezetet hitelesen, illetve szakmailag is megfelelő felkészültséggel tudjak vezetni, így ez egy tudatos tanulmányi építkezés volt” – mesélte a mindannyiunk számára példaértékű akadémiai hátterét Fatime, aki 15 éve vezeti a szervezetet.

Nyikes Fatime 15 éve vezeti az egyesületet

„Elindítottunk egy rehabilitációs központot, ahol azokat a látássérült embereket készítjük fel a mindennapi életre, akiknek a látáscsökkenése olyan mértéket ölt, ami már zavarja őket az életvitelükben. Tehát, aki szolgáltatásért jön hozzánk, nem kell, hogy teljesen vak legyen” – mondta a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a BULÁKE alapvetően egy érdekképviseleti szervezet, ami szentül vallja, hogy ez csak akkor tud jól működni, ha a tagok, akiket képviselnek valóban helyhez tudnak jutni a társadalomban, ehhez pedig elengedhetetlen a rehabilitáció.

Látássérültek masszíroznak

„Van egy gyógymasszázs stúdiónk, ami az ékköve az egész szervezeti munkánknak, hiszen ez gyönyörűen megmutatja a gyakorlatban, hogy mi az az érdekképviselet. Nálunk a masszőri munkát látássérültek végzik, akik ezzel a társadalom teljes értékű tagjaként szolgáltatást tudnak nyújtani bárkinek. Mi pedig ehhez a megfelelő hátteret igyekszünk biztosítani. Fontos, hogy megtaláljuk azt a tevékenységet, aminek tényleg haszna van, és a masszírozás pontosan egy ilyen szolgáltatás” – mesélt a példaértékű szociális megmozdulásról Fatime.

Az egyesület fő profilja a masszázsszolgáltatás

Elmondta továbbá, hogy egy budaörsi egészségügyi intézménnyel együttműködve, a masszázzsal egy olyan szolgáltatást sikerült kiépíteni, ahol mindenki jól jár, hiszen akinek egészségügyi okok miatt javasolt a masszírozás, az náluk kedvezményesen veheti ezt igénybe, ők pedig ezáltal munkát biztosítanak a látássérülteknek, igazi win-win szituáció.

A bátrabbak versenyautóba is ülnek

„A masszírozáson kívül tagjaink számára van egy szociális csoportunk, ahol rengeteg programot biztosítunk, és nagyon színes a paletta: kirándulás, színház, kiállítás, de voltunk már repülőtéren, sőt versenyautót is kipróbálhattak már a bátrabbak – mesélt az extrém élményekről az egyesület vezetője, aki lapunknak elárulta, hogy az abszolút kedvenc program az a Pálvölgyi barlang volt, ahol szó szerint csúszni-mászni kellett, és ezt mindenki nagyon élvezte.

Titusz és Gábor kipróbálhatta milyen két kormányos gokartot vezetni

„Az az általános, hogy próbáljuk korosztályokra és érdeklődési területekre is bontani ezeket a programokat, hogy mindenki megtalálja azt, ami neki tetszik. Ezen kívül klubokat is működtetünk, hiszen egy látássérült ember könnyen el tud szakadni a társadalomból, ezért kiemelten fontos, hogy ebből a szegregációból előmozdítsuk őket, és a klubokkal lehetőséget teremtsünk a kapcsolattartásra. Amit még talán sokan nem gondolnának, de a képi világ igenis fontos nekünk, ezért is járunk kiállításokra – mesélte Fatime, hozzátéve, hogy mindig van tárlatvezető, ha kiállításon vesznek részt így segítve minél pontosabban körülírni, elképzelhetővé tenni a kiállítás tárgyait. – A vizualitás mellett persze van más is, a tapintás, a hallás és nem utolsó sorban a belső képzelőerő, hiszen mindenki egyénileg dolgozza fel az információkat”

A repülőteret bemutató program keretein belül még a gépmadár pilótafülkéjébe is beültek

A társadalmi szemléletformálás az egyik célkitűzésük

Ugyanúgy, ahogy az iskolában van szexuális felvilágosító óra, vagy drogprevenciós előadás, az érzékenyítésnek is helye van. Ez a BULÁKE és az oktatási intézmények között egy mindkét félnek kedvező együttműködés által jön létre, hiszen a pedagógusoknak ez egy plusz tudás, amit ők nem tudnak szakmailag megfelelően átadni, az egyesületek viszont ezt lehetővé teszik azáltal, hogy látássérült szakemberek mondják el a releváns információkat és tapasztalatokat.

„A fogyatékos emberekhez való viszonyt vagy akár a tolerancia készséget is segítik ezek az érzékenyítő programok, amiket szintén mi, szervezetek visszük az intézményekbe, és ezzel pedig segítjük a pedagógusok munkáját is, hiszen ez tanórán kívüli plusz anyag.”

Az egyesület számos csapatépítő programot szervez, így voltak már farmon, barlangászni is. Ahogy a kép is mutatja, nincsen akadály, amit ne tudnának közösen legyőzni

Végezetül megkérdeztük, hogy mi nyújtja a táptalajt a szervezetüknek, ahhoz, hogy ennyi év után is ilyen prosperálóan tudjunk működni.

„Anélkül nem tudnánk működni, hogy ne kapnánk adományokat, jó szót, elfogadást, de ezt igyekszünk mi is visszaadni, és ebben a rendszerben aktív elemként benne lenni, értékes tagként” – zárta gondolatát Fatime.

A szervezet egyébként jótékonysági koncertek is szervez, aminek a keretén belül támogatni tudjuk őket, legközelebb idén ősszel Zorán és zenekara fogja a műsort adni Budaörsön.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés