ACNEWS

Ez ám a meglepetés! Összeállt Curtis és Dopeman

Egyikük sincs túl jóban már Majkával, és talán ez hozta össze őket.

Hirdetés
Ad image

Egyikük sincs túl jóban már Majkával, és talán ez hozta össze őket.

Egyidőben Dopeman és Majka konfliktusától zengett a sajtó, a kapcsolatukat azóta sem sikerült rendezni. Nemrég pedig Curtis fordított hátat az ózdi rappernek. Éppen ezért kapta fel mindenki a fejét, amikor Pityinger Laci nemrégiben közös képet lőtt fel az Instagram-oldalára Curtissel, és ezzel együtt elárulta, hogy készül a közös daluk.

 

 

„Szerintetek csináljunk egy közös dalt? Nyugi, már csináljuk. Ezért is nevetünk…” – írta a képhez.

Persze sokaknak elsőre az jutott eszébe, hogy egyfajta bosszút áll a két rapper Majkán, de erről szó sincs.

„Megértem, ha az embereknek ez az első, ami az eszébe jut, mi is viccelődtünk azzal, hogy akár meg is alapíthatjuk a Majka-károsultak anonim ülését, már csak kicsi Tyson hiányzik. De ez tényleg csak a vicc része, hiszen ez a közös dal, amely reményeink szerint heteken belül kijön, rólunk szól, nem másról” – árulta el Dopeman a Blikknek, majd elmesélte, hogy milyen múltja van Curtissel.

„Curtist kilencéves kora óta ismerem, a testvérei nagyon jó barátaim. Igaz, amíg Majkával dolgozott, hűvösebb volt közöttünk a viszony, de amikor elkezdett edzeni a bokszmeccsére, újra egymásra találtunk. Az edzője ugyanis olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Curtis épp vele volt, amikor szóba került egy új dal, és én nagyon megörültem, amikor Attilát érdekelte, mert az ő rappelési stílusa tényleg nagyon illik ehhez.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!