Egyre több fiatal szülő nehezményezi, hogy az úgynevezett X generáció tagjai – vagyis az 1965 és 1979 között születettek – nem igazán lelkesednek az unokázásért. Egyes vélemények szerint ez a nemzedék nemcsak a gyermekeit nevelte fel távolságtartó módon, de most, nagyszülőként sem hajlandó odaadóbb szerepet vállalni.
Steigervald Krisztián generációkutató szerint érdemes visszatekinteni az X generáció gyermekkorára. Ezek az emberek voltak a „kulcsos gyerekek”, akik gyakran egyedül töltötték a délutánokat, mert szüleik dolgoztak. Egyedül jártak haza iskolából, önállóan melegítették fel a hűtőben hagyott ételt, és felnőtt felügyelet nélkül játszottak az utcán. Ezt a szabadságot sokan nosztalgiával idézik fel, ám valójában sok esetben hiányzott az érzelmi támogatás és a családi jelenlét.
A korai tapasztalatok pedig mély nyomot hagyrak bennük. Megtanulták, hogy senki nem oldja meg helyettük a problémáikat, idejekorán önállósodtak és felnőttként gyakran túlzott mértékben törekedtek tökéletességre – a munkában és a szülői szerepben egyaránt. Mire azonban belekerültek a nagyszülői szerepbe, kiégtek.
Az X generációs nagyszülők bár szeretik unokáikat, de nem szívesen vállalják el a „bébiszitter” szerepet. Azután, hogy saját gyermekeiket – sokszor jelentős erőfeszítések árán – felnevelték, végre szeretnének újra magukra koncentrálni. Sokan közülük fiatal koruktól kezdve ahhoz szoktak, hogy egyedül boldoguljanak, ezért most is fontos számukra az önállóság és a szabadság.
Nem arról van tehát szó, hogy ne törődnének az unokáikkal – inkább csak másként értelmezik a nagyszülői szerepet, mint a korábbi generációk. És bár ez időnként csalódást kelt a fiatalabbakban, vádaskodás helyett érdemes volna empátiával és megértéssel közelíteni a jelenséghez.
(via)
