Egy új felmérés szerint sok vállalat alig néhány hónappal a felvétel után elbocsátotja a Z-generáció-s munkavállalókat. Sőt, több cég állította is, hogy már eleve haboznak felvenni ebből a generációból dolgozókat. Ennek oka, hogy aggályaik vannak a munkamoráljukkal, kommunikációs készségeikkel és a munkára való felkészültségükkel kapcsolatban. A NewYork Post által szemlézett felmérés szerint 10-ből hat munkaadó azt mondta, hogy idén már bocsátott el friss diplomást ebből a generációból. Ráadásul minden hetedig munkaadó azt nyilatkozta, hajlik arra, hogy jövőre inkább fel se vegye őket.
„Sok friss-diplomásnak okozhat gondot az első alkalommal történő munkába állás. Ugyanis ez hatalmas kontrasztot jelenthet ahhoz képest, amihez addig hozzászoktak.” – mondta Huy Nguyen, tanácsadó a lapnak. Szerinte az üzlettulajdonosok óvakodnak a századforduló környékén születetteket alkalmazni, mert gyakran nincsenek felkészülve a kevésbé strukturált környezetre, a munkahelyi kulturális dinamikára és az önálló munkavégzésre. „Bár lehet, hogy rendelkeznek némi elméleti tudással az egyetemről, gyakran hiányzik belőlük a gyakorlati, valós tapasztalat és a munkahelyi környezetben való sikeres helytálláshoz szükséges készségek.” – mondta Nguyen.
Idősebb társaikkal ellentétben probléma, hogy a Z-generáció szülöttjei ragaszkodnak a munka-magánélet egyensúlyához, ráadásul teljesen motiválatlanok. Ráadásul a fiatalabbakat sokkal könnyebb elvinni rossz irányba egy internetes tartalommal, amik megzavarhatják a munkafolyamatokat. Ezzel pedig fejfájást okozhatnak a feletteseiknek.