Farkasházy Tivadar három éve retteg, Balatonfüredre költözött, hogy ott, a kedvenc városában ápolhassa súlyos beteg feleségét. A humorista a szívbeteg Mimi ágyánál ül, és lesi minden kívánságát. “Három éve arról szól az életem, hogy megpróbálom jobbá, vagy inkább elviselhetőbbé tenni Mimi mindennapjait – árulta el a Blikknek. – Folyamatos ápolásra szorul, és sajnos már nem sokat beszél. Talán csak néhány szót, pár kérést fogalmaz meg. És ez a legrosszabb az egészben, hiszen mi mindig órákat beszélgettünk mindenről. A csend lett a mi közös háttérzajunk, no, meg a Balaton hangja és az állandó fülzúgásom.”
Farkasházy úgy véli, a legjobb döntés volt, hogy Balatonfüredre költöztek. “Itt még Mimi folyamatosan romló állapota mellett is csodálatos pillanatokat élünk meg. Már csak azért is, mert ennyi időt azelőtt soha nem tudtunk együtt tölteni” – magyarázta a humorista. Arról is beszélt, hogy mindezt egyfajta jóvátételként éli meg. “Mint valamiféle gyónást a bűneim miatt, amelyeket elkövettem a gyermekeim és a feleségemmel szemben, hogy a munka és az alkotás sokszor fontosabb volt náluk.”