Az ügyésznő másfél napig tartó vádbeszédének végén azt kérte, hogy a Fővárosi Törvényszék mondja ki bűnösnek Gyárfás Tamást az elkövetéskor hatályos 1978-as törvény szerint, ami alapján bűnös az egykori vállalkozó felbujtás, előre kitervelten elkövetett emberölés bűncselekmény elkövetése miatt.
Másfél napon át tartotta vádbeszédét a Fenyő-gyilkosság tárgyalásának véghajrájában az ügyésznő. Szó volt Gyárfás Tamás és Fenyő János konfliktusáról, valamint a korábban előbukkant hangfelvételekről. Ősszel ítélet várható első fokon a huszonöt éve történt kivégzés ügyében. Az ügyészi perbeszéd után Gyárfás Tamás védőjéé a szó, aki két doboznyi irattal készült a tárgyalásra.
Mint emlékezetes, a 2019-ben indult perben a Nap TV egykori producere ellen az a vád, hogy előbb Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megöletésével, majd mivel ő ezt nem hajtotta végre, Portik Tamáshoz fordult, aki a szlovák bérgyilkosnak, Jozef Rohácnak adta ki a feladatot. A vádlottak mindent tagadnak – számol be az Index az előzményekről és a tárgyalásról
Perdöntőnek bizonyulhatnak azok a felvételek, kazetták amelyek igen körülményesen s kalandosan kerültek végül a rendőrséghez. Várhatóan idén ősszel, novemberben megoldódhat a 25 éves rejtély, hogy kinek a megrendelésére ölték meg Fenyő Jánost.