ACNEWS

Fékezés nélkül elgázolták, 40 métert repült anya és kislánya

Fotó: OMSZ
Fotó: OMSZ
Szörnyethalt a 27 éves édesanya és a hároméves kislánya Bagnál, a buszmegállóba indultak, amikor egy autó fékezés nélkül elgázolta őket.
Hirdetés
Ad image

Szörnyethalt, miután több mint 40 métert repült az édesanya és hároméves kislánya, amikor az úttesten átkelve egy autó fékezés nélkül elgázolta őket Bagnál. A tragédia tegnap reggel történt, a 27 éves Diána kézen fogva szaladt át Liliennel a zebra nélküli úttesten, a túloldali a buszmegállóhoz, ahonnan az óvodába mentek volna. Nap mint nap megtették ezt az utat, most azonban nem értek el oda. Az úttest felét már elhagyták, amikor jobbról egy autó halálra gázolta őket.

„Itt, a parkoló sarkában, a forrásvízért sorban álló emberektől hallottam a tragédiáról. Az anyuka hiába fogta a csöppség kezét, nem tudta megvédeni az érkező kocsitól – nyilatkozta az AcNews-nak egy neve elhallgatását kérő asszony. – A sofőrnek ideje sem volt reagálni, fékezés nélkül ütötte el őket. Úgy tudom, anya és lánya több mint 40 méter repültek, ezt nem lehet túlélni.”

A tragédia a Csinto Hotelként ismert panzió mellett, a két hatalmas parkoló között húzódó 3-as főúton történt. Kicsit odébb, van ugyan gyalogosforgalomra figyelmeztető veszélyt jelző tábla. Ennek ellenére se zebra, se sebességkorlátozó tábla nincs kihelyezve. Pedig a buszmegállók miatt itt nagy szükség van mindkettőre. Az út egy kilométer hosszan nyílegyenesen fut, semmi nem takarja a kilátást se autósnak, se gyalogosnak. A Bors úgy tudja, a tragikus sorsú Diána Lilien édesapjával, Krisztiánnal és annak népes családjával együtt érkezett dolgozni Magyarországra. Krisztián a felesége és kislánya elvesztésének hírére összeomlott, rokonai sem nagyon tudtak vele beszélni.

A police.hu közleménye szerint a Gödöllői Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos okát és körülményeit. Az AcNews a részletekkel kapcsolatban megkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtó ügyeletesét, aki a közleményben leírtaknál többet nem tudott mondani.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!