A Louvre-t, a világ legnagyobb és a „Mona Lisa” miatt leglátogatottabb múzeumát a közelmúltban építési hibák és túlzsúfoltság miatt bírálták. Most igazgatója újabb felháborodást keltett: pótdíjat vezetnének be a híres „Mona Lisa” kiállításáért.
„Aki meg akarja nézni Leonardo da Vinci reneszánsz festményét, annak a többi kiállításra szóló jegyen felül külön jegyet kell majd váltania” – magyarázta Laurence Des Cars igazgató.
Emmanuel Macron francia elnök kedden „kolosszális” felújítási munkálatokat jelentett be. Egyebek mellett új monumentális bejáratot és külön kiállítóteret építenek a „Mona Lisának”, amely a múzeum többi részétől függetlenül is látogatható lesz – írja a krone.at.
A híres festményt naponta mintegy 20 ezer látogató csodálja meg. A tolongás akadályozza a „Mona Lisa” melletti kiállítási tárgyak megtekintését. A Louvre keleti homlokzatán található új bejáratot 2031-ben adják át. „A beruházás finanszírozása érdekében a nem uniós külföldiek belépődíját megemelik” – magyarázta Macron.
Az Elysée a tervezett munkálatok költségét tíz év alatt 700-800 millió euróra becsülte. Hosszú távon évente akár tizenkétmillió Louvre-látogatót várnak, szemben a jelenlegi kilencmillióval.