ACNEWS

Félelem éjszakája: szellemek látogatták meg Szilárdot nyaralás közben – VIDEÓ

Fotó: Illusztráció / Pixabay
Fotó: Illusztráció / Pixabay
A 32 éves férfi hátborzongató élményeiről számolt be az AcNews-nak és elmondta, hogyan változtatta meg életét a természetfeletti tapasztalás.
Hirdetés
Ad image

Szilárd korábban nem volt vallásos és a túlvilágban sem hitt. Néhány hónappal ezelőtt, az indonéz szigetvilág gyöngyszemén töltött szabadsága alatt azonban gyökeresen megváltozott az élete.

„Teljesen átlagos nyaralásnak indult az egész. Szerettem volna kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből, befelé fordulni és egyedül lenni, hogy visszataláljak önmagamhoz. Így esett a választásom Balira” – kezdi a férfi, majd folytatja: „Februárban érkeztem Indonéziába, a szállásom pedig a dzsungel közepén, mindentől távol esett. Talán a negyedik napomat tölthettem ezen az isten háta mögötti helyen, amikor iszonyatos vihar csapott le a környéken.”

Szilárdot elmondása szerint hirtelen szokatlan, furcsa érzés kerítette hatalmába. Teste akaratlanul remegni kezdett és eluralkodott rajta a halálfélelem.

„Olyan volt, mintha egy idegen erő szállt volna meg és vette volna át felettem az irányítást. Borzasztóan rettegtem, a következő pillanatban pedig, mintha kiléptem volna a saját testemből. Semmihez nem lehet hasonlítani ezt az élményt.”

A férfi lefeküdt az ágyra, gondolatait pedig igyekezett racionális irányba terelni és várta, hogy csituljon a fejében, valamint a szigeten tomboló vihar.

„A kezembe vettem egy könyvet, hogy visszatérjek a valóságba. Lassan elállt az eső és a szél is teljesen lecsendesedett, de akkor olyasmi történt, amit a legmerészebb álmaiban sem gondoltam volna. Az ajtó résnyire nyitva, én egyedül ezen a kietlen környéken, a kulcs pedig hirtelen mozogni kezdett magától és elfordult a zárban. Többször, egymás után, a teljes szélcsendben. Az egész olyan volt, mintha egy horrorfilmben lennék” – emlékezett vissza a kísérteties pillanatokra Szilárd.

A férfi ekkor már biztos volt benne: nincs egyedül. Épeszű indokkal azonban nem tudta megmagyarázni magának a látottakat. Remegő kézzel nyúlt telefonja után, hogy rögzítse a hátborzongató mozzanatokat, melyeket most az AcNews olvasói is láthatnak.

„Elindítottam a felvételt és vártam. A kulcstartó pedig újra és újra elmozdult, másfél percen keresztül folyamatosan. Elküldtem a barátaimnak és az ismerőseimnek, hogy megbizonyosodjak róla: nem csupán a képzeletem játszadozott velem. Amikor pedig visszahallgattam a felvételt, még az eddigieknél is nagyobb sokk ért. A furcsa zörej, mintha valakik elmosódott, torz és érthetetlen hangon beszélnének, a valóságban nem volt hallható. Szent meggyőződésem, hogy idegen erők tettek nálam látogatást.”

Szilárd végül nem sokkal később, idő előtt összecsomagolt, repülőjegyet váltott és hazautazott. Elmondása szerint miután visszatért Magyarországra, beleásta magát a természetfeletti világ rejtelmeibe. Azóta pedig sorra történnek vele a szerencsésnél-szerencsésebb eseménysorozatok.

„Rendeződött az anyagi helyzetem, lakást vásároltam és megismertem egy nőt, aki mellett végre megtaláltam a teljes boldogságot. Talán furcsa, de amíg az ember nem tapasztal testközelből ehhez hasonlót, el sem hiszi. Egy biztos: az én életemet örökre megváltoztatta az istenek szigetén töltött néhány nap.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!