Három gyermek holtteste feküdt egy acéltálcán egy gázai kórházi hullaháznak tűnő épületben, nadrágjuk egyik szárát felhajtották, hogy láthatóvá váljon a bőrükön fekete tintával írt írás.
„Kaptunk néhány holtestet, amire a szülők a gyermek nevét írták a lábukra és a hasukra” – mondta a CNN-nek Dr. Abdul Rahman Al Masri, az Al-Aqsa Mártírok Kórház sürgősségi osztályának vezetője.
A szülők aggódtak, hogy „bármi megtörténhet”, és senki sem lesz képes azonosítani gyermekeiket.
„Ez azt jelenti, hogy úgy érzik, bármelyik pillanatban célpontok lehetnek, és megsebesülhetnek vagy mártírhalált halhatnak” – tette hozzá Al Masri.
A fekete tinta csak egy kis jele annak a félelemnek és kétségbeesésnek, amelyet a szülők éreznek a sűrűn lakott enklávéban, mivel Izrael továbbra is könyörtelen légicsapásokkal sújtja azt a Hamász október 7-i támadásainak megtorlásaként.
„Észrevettük, hogy sok szülő felírta gyermeke nevét a lábára, hogy a légicsapások után, vagy ha eltévednek, azonosítani tudják őket. Ez egy új jelenség, ami most kezdődött Gázában”.
Ugyan Gázában ez egy új jelenség, már Ukrajnában is használták ezt a módszert. Az ottani szülők sok esetben a lakcíműket is felírták a gyermekeik testére.
„Sok gyerek eltűnt, sokan törött koponyával érkeznek ide… és lehetetlen azonosítani őket, csak az írás segítségével lehet őket azonosítani.” -mondja Al Masri.
Az elmúlt két hétben több száz gyermeket húztak ki a világ egyik legsűrűbben lakott helyén a légicsapások által eltalált, palacsintává vált épületek roncsai közül, sokukat felismerhetetlenné tették a sérüléseik.
Mivel Izrael folytatja az elszegényedett terület „teljes ostromát”, és a létfontosságú készletek veszélyesen fogynak, a gázai kórházak orvosai kénytelenek fájdalomcsillapítók nélkül operálni.
„Ami a fájdalomcsillapítást illeti… jelenleg úgy operálnak meg embereket, hogy nincs morfium. Ez most két gyerekkel történt meg” – mondta egy ottani orvos. „Sajnos sok gyerek van a sebesültek között. Nemrég egy sebészünkkel beszélgettem, aki tegnap egy 10 éves gyereket kapott. A testfelület 60%-án megégett, és végül nem kapott fájdalomcsillapítót”.
(Fotó: Youtube)