A hétvégi programsorozat keretében a Kriptonbolygóra is tehettek képzeletbeli utazást az ajkai látogatók. Ugyanis a városban 1944-ig valóban kriptont gyártottak, de az egykori izzógyár épületéből mára kulturális élménypark lett.
A hétvégén szuperhős képző napot rendeznek, melynek házigazdája Szőke András volt. A két napos eseményen a 8 éves gyerektől a 70 éves nagypapán át rengeteg család, baráti társaság is részt vett. Különböző helyszíneken várt feladat a lelkes vendégekre, amit mosolyogva hajtottak végre.
Az érdeklődöl többek között a Lükő Zoltán által készített Marvel Univerzum figurák álarcát is felpróbálhatták, majd a virtuális valóság szemüveggel a Kripton bolygó szétesésének lehettek tanúi. A repülés élményét a felnőttek az Icaros szimulátorral élték át, vasárnap este pedig minden csapat szuperhős oklevéllel ment haza.