Félig kómában, elborzasztó állapotban vittek kórházba a mentők 30 bedrogozott fiatalt, valamennyien gumicukorba rejtett pszichoaktív kannabinoidot fogyasztottak. A cuccot egy belvárosi CBD-shopban vették, ettől lettek rosszul. Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták. Majd szenvedélykeltés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
Mint kiderült, a kórház toxikológiai osztályára került fogyasztók között sok fiatalkorú is voltak. A szakember szerint lehet, hogy nem épülnek fel teljesen a betegek. Ha ugyanis valami ilyen súlyos, napokig tartó, kómához hasonló állapotot okoz, akkor sajnos előfordulhat maradandó károsodás is, attól függően, hogy az agyban mire hatott a szer.
Annyi bizonyos, hogy valamennyien ugyanabban belvárosi kendershopból vették a gumicukrot. A terméken fel van tüntetve, hogy egy THCJD nevű anyagot, pszichoaktív kannabinoidot tartalmaz.
Dr. Funk Sándor addiktológus a Blikk napilapnak azt mondta: az ilyen szintetikus szerekkel nagyon sok a baj. Már rendkívül kis mennyiségben is hatásosak, amíg nem „lövik be” pontosan, milyen adagban hatnak, akár halált is okozhatnak.