Brutális erővel ütöttek meg egy férfit az egyik tatabányai Intersparban, aki ennek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az agresszív támadó nem sokkal korábban vitába keveredett az áldozat barátnőjével. A nő ugyanis kérdőre vonta őt, hogy vajon miért nézegeti őt és a társait az üzletben.
A tettest a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé. Az eljáró ügyészi szerv helyettes szóvivője közölte, hogy a vádlott tagadta a bűnösségét. Bevallása szerint „nem emlékszik” a történtekre és azt sem tudja, hogy valójában mi történt. Azonban a vádlott hiába tagad, az eseményeket az áruház biztonsági kamerája is rögzítette.
A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly januárban keveredett szóváltásba egy nővel a tatabányai áruházban. A nő szóvá tette, hogy a férfi megnézte őt és társait. A vádlott a felelősségrevonás miatt nagyon dühös lett, haragja pedig akkor sem csillapodott, amikor elhagyta az üzletet. Elhatározta, hogy megtorlja a bántást. Megvárta a nőt, annak két társát is, illetve az áldozatot. A tettes odalépett hozzájuk és folytatta a vitát a nővel. Ekkor avatkozott közbe a sértett. A vita hevében a tettes kétszer is fejen ütötte az áldozatot. Az események olyan gyorsan történtek, hogy az áruház biztonsági őre sem tudott közbeavatkozni.
Az áldozat a második ütéstől elveszítette az eszméletét és a földre zuhant. Az eséstől beverte a fejét a járólapba. A támadó ekkor feléje rúgott, azonban a rúgás már nem érte el a sértettet. A sértett barátnője a további bántalmazás megakadályozása érdekében az elkövető elé lépett, aki kis erővel lefejelte őt. A leütött férfi életveszélyes sérülést szenvedett.
Az ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű vádlottra felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte.