Felrobbant egy ajándékba kapott ukrán páncéltörő rakéta a lengyel főrendőr irodájában, amiről úgy tudta, hogy hatástalanítva van. De nem volt. Olyannyira nem, hogy az éles harci eszköz felrobbant az akkor még rendőrfőkapitány Jaroslaw Szymczyk tábornok irodájában. Emiatt most engedély nélküli fegyvertartással és sok emberélet veszélyeztetésével gyanúsította meg hétfőn a varsói kerületi ügyészség a volt lengyel rendőrfőkapitányt.
Nem jelentette a vámnál
Az ügyészségi szóvivő a gyanúsított hétfői kihallgatása után újságíróknak elmondta: törvénytelen fegyvertartással gyanúsítják Szymczyket. Ugyanis 2022 végén, ukrajnai útjáról hazatérve, a határ átlépésekor nem jelentette a vám- és adóügyi hatóságoknak, hogy magával hozott egy RGW-90 típusú páncéltörő rakétát. Amikor a főkapitány az ajándékot a varsói irodájában odébb tette, az felrobbant. Szerencsére Szymczyk a rakéta jó oldalán állt, így csupán könnyebb sérüléseket szenvedett.
5 év börtönbüntetés vár rá
A tábornoknak felrótt cselekedetek miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A volt főrendőr a Radio Eska kereskedelmi rádiónak hétfőn elmondta: a kihallgatáson nem nyilatkozhatott az ügyben megfogalmazott gyanú kapcsán, mert titoktartás kötelezi. Ezért a szolgálati és államtitok őrzése alól őt felmentő belügyminiszteri határozat bemutatását kérte az ügyésztől. Aki nem rendelkezett ilyen dokumentummal – idézte az MTI.