ACNEWS

Felújítják a papdi kápolnát Tolnában

Felújítják a Tolna megyei Lengyel-Annafürdő közelében álló papdi kápolnát, a korábban népszerű zarándokhelyet egy 150 millió forintos turisztikai fejlesztés részeként.

Hirdetés
Ad image

Felújítják a Tolna megyei Lengyel-Annafürdő közelében álló papdi kápolnát, a korábban népszerű zarándokhelyet egy 150 millió forintos turisztikai fejlesztés részeként.

A fejlesztést a kormányzati pályázati portál közlése szerint a Pécsi Egyházmegye a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával valósítja meg.
Szász Gábor, az egyházmegye építésze elmondta: a felújításra mintegy 30 millió forintot fordítanak, a többi között kicserélik a tetőhéjazatot, az épületet kívülről újravakolják; a munkát a tervek szerint az év végére fejezik be.
A kápolna környéke népszerű erdei pihenőhely, a projekt leírása szerint tanösvényt, esőtől védő épületet, stabilizált útszakaszokat, ösvényeket is építenek.

A török hódoltság idején elnéptelenedett Papd templomának helyén a 19. században épült, majd 1931-ben újjáépített kápolna ismert Mária-kegyhely.
Benke Enikő, az aparhanti plébániahivatal munkatársa elmondta, évente egyszer, Kisboldogasszony napjához kötődően tartanak misét, amelyre a környező 10-12 településről 100-150 hívő zarándokol el.
A felújításnak köszönhetően a lelki feltöltődés feltételei is javulnak – tette hozzá. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!