Hajdúböszörmény több óvodájában és iskolájában pénteken az ebéd utáni desszertként kiosztott csokimikulásokkal volt gond. A gyerekek közül többen már ettek belőle, amikor észrevették, hogy az üreges édesség belsejében valami mozog. A csokoládé szennyezettsége csak fogyasztás közben derült ki, és néhány gyerek ezt követően hasfájásra, illetve hányingerre panaszkodott.
A közétkeztetést végző cég és a beszállító azonnal visszagyűjtötte az összes érintett csokimikulást. Bár a termékek szavatossági ideje még nem járt le, kártevőirtási szakértő szerint előfordulhat, hogy a csokoládék raktározás közben légy- vagy lisztmoly lárvákkal szennyeződtek.
A város hivatalos vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, mikor és milyen körülmények között szennyeződhettek a termékek. Az RTL megkereste a gyártót is, aki nem kívánt interjút adni. Viszont közölte: amint értesültek a problémáról, azonnal kapcsolatba léptek a viszonteladókkal. Elsődleges gyanújuk szerint lisztmoly lárva kerülhetett a csokoládéba, de további vizsgálatokat végeznek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt is megkeresték, amely azt válaszolta: máshonnan nem érkezett hasonló bejelentés.


