A harcművészet legendás mesteréről forgat életrajzi filmet az Oscar-díjas Ang Lee. A főszerepet a rendező fia, Mason Lee alakítja majd.
A produkció a Sony 3000 Pictures filmstúdiójában készül, a forgatókönyvet Dan Futterman írja. A történet korábbi változatain Jean Castelli, Alex Law, Mabel Cheung és Wells Tower dolgozott.
Bruce Lee, aki 1973-ban, 32 évesen halt meg, nagy hatással volt Hollywoodra színészként, rendezőként és harcművészeti szakértőként is. Emlékezetes munkái között szerepelt A nagyfőnök, a Tomboló ököl, A Sárkány útja és a Halálos játszma, valamint a The Green Hornet című sorozat. Filmjei a hatvanas és hetvenes években az egész világon népszerűvé tették a harcművészeteket – számolt be róla a Variety.com.
„Bruce Lee, akit teljesen sem amerikaiként, sem kínaiként nem fogadtak el, híd volt Kelet és Nyugat között” – mondta Ang Lee. Hozzátette: az ikonikus előadóművész forradalmasította a harcművészetet és az akciófilmeket.
A film producere Lawrence Grey, Shannon Lee, Ang Lee, Ben Everard és Brian Bell lesz.
Ang Lee, aki a Tigris és Sárkány, a Pi élete és a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című filmjével is Oscar-díjat nyert, jó ideje dédelgette a Bruce Lee-ről szóló film tervét.
A 32 éves Mason Lee korábban a Billy Lynn hosszú, félidei sétája és a Másnaposok 2. című filmekben is szerepelt. Legutóbb a Stand By Me című tajvani, romantikus vígjátékban vagy a Limbo című hongkongi drámában láthatta a közönség – írja az MTI.